A Viditől igazolt utánpótlás-válogatott védőt a Szombathelyi Haladás

Vágvölgyi Bálint 2020-07-24 12:51:00
Mocsi Attila három évre írt alá a zöld-fehérekhez.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Simon András és Csilus Tamás után megvan a Szombathelyi Haladás harmadik nyári igazolása: a Mol Fehérvártól érkezett védő, Mocsi Attila három évre írt alá Szombathelyre. A 20 éves játékos hetek óta a Halival edzett és játszott a felkészülési mérkőzéseken.

– Kilenc évesen kerültem a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémiára, de mivel akkor még nem akartam kollégista lenni, ezért másfél évig édesapám otthonról, a Felvidékről hordott nap mint nap Győrbe – ez odavissza 80 kilométert jelentett – mondta Mocsi Attila a klubhonlapnak. – Aztán beköltöztem a kollégiumba, majd hat és fél évig az ETO különböző korosztályos csapataiban futballoztam, mielőtt 2017 nyarán Székesfehérvárra szerződtem. Az akkori edző, Marko Nikolics kedvelte a játékom, habár csak egy NB I-es meccsen léptem pályára, magyar bajnoknak és kupagyőztesnek vallhatom magam és például a Bordeaux és a Partizan Belgrád elleni Európa-liga meccseken kerettag voltam, a kispadon ültem. De összességében kevés lehetőséget kaptam, így örültem amikor a Haladás télen megkeresett. Akkor a két klub nem tudott megegyezni – most viszont sikerült Szombathelyre szerződnöm. Nyáron két napos próbajátékon vettem részt, s mivel megfeleltem és a két egyesület három-négy hete szintén megegyezett, így csak a hosszúra nyúlt papírmunka miatt írtam alá most a szerződésemet. Eddig nagyon jó benyomásaim vannak a csapatról, az öltözőben és a pályán is sikerült beilleszkednem. Remek társakkal futballozhatok, elég csak Schimmer Szabolcs, Devecseri Szilárd, Jancsó András vagy Holdampf Gergő nevét említeni – tőlük sokat tanulhatok. És ne felejtkezzünk el edzőmről, Mátyus Jánosról, aki hozzám hasonlóan szerepelt belső védőként is, tőle is sok tanácsot kapok. A körülményekre sem lehet panasz, az Illés Akadémia hibrid füvesítésű pályája kiváló és gyönyörű a stadionunk. Egyébként korábban is képben voltam a Haladást illetően, párommal Szigetszentmiklóson laktunk s mivel a Hali korábbi edzője, Horváth Ferenc és kapusedzője, Borsos Vilmos szintén ott laktak, sokszor szóba került a csapat. Az erősségeim? Elsősorban a mentalitásom, szinte mindent ennek köszönhetek. Profin gondolkodok, profin táplálkozok, csak a munkában hiszek mindent a futballnak rendelek alá. Ahhoz képest, hogy magas vagyok, viszonylag gyors is, azt nem ígérem, hogy cselezgetni fogok a pályán, azt viszont igen, hogy a lefújásig darálok. De összességében mindenben fejlődnöm kell. A mosonmagyaróvári meccset leszámítva valamennyi felkészülési mérkőzésen játszottam, remélem a nyitányon kezdőként kapok lehetőséget. Ha nem, akkor csereként teszek meg mindent a csapatért. Mert elsősorban a csapat a fontos. Ami a célokat illeti, helyezésben nem gondolkodok, az a fontos, ha majd véget ér a bajnokság, bátran egymás szemébe nézhessünk csapattársaimmal, hogy igen, ebben ennyi volt, kihoztuk a maximumot. Aztán kiderül, ez hányadik helyet jelenti.

Címlapfotó: haladas.hu

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.  

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.