A Vatikán útmutatót közölt a kiskorúakkal szembeni visszaélési ügyek eljárásaihoz

Varga Mátyás 2020-07-16 18:07:00
A szexuális visszaéléseket érintő eljárásokhoz közölt útmutató dokumentumot a Hittani Kongregáció vatikáni hivatala csütörtökön.

A mintegy húsz oldalas, több nyelven közölt dokumentum az útmutató (latinul vademecum) nevet kapta - írja az MTI. A Hittani Kongregáció prefektusa Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros nyilatkozata szerint a többek között a püspököktől, egyházi rendektől és egyházi intézményektől érkezett kérdésekre, kétségekre kívántak választ adni.
   
A dokumentum nem tartalmaz új jogszabályokat a kiskorúakkal szembeni visszaélésekre vonatkozó eddigi kánonjogi előírásokhoz képest. Részletes útmutatást nyújt ahhoz milyen lépéseket, döntéseket, eljárást, vizsgálatot kell követni helyi szinten, ha az egyház bármelyik tagjával szemben szexuális visszaélés bűncselekményének akár a gyanúja is felmerül.
   
Az útmutató egyebek között olyan gyakori kérdéseket kíván tisztázni, hogy mi számít szexuális visszaélésnek. Hangsúlyozza, hogy nem csak a konkrét nemi aktus, hanem az erre utaló beszélgetés vagy felajánlás is visszaélésnek számít. Ebbe a kategóriába tartoznak a pedopornográf felvételek vagy a közösségi oldalakon közölt szexuális tartalmú bejegyzések. A dokumentum megerősíti, hogy a jelenlegi egyházi joggyakorlat szerint kiskorúnak számít minden 18 év alatti személy.
   
A dokumentum leírja, mit kell tenni az egyház helyi felelősének, ha értesül esetleges visszaélésről. A Hittani Kongregáció útmutatója hangsúlyozza, hogy a puszta információ vagy névtelen bejelentés önmagában nem számít hamisnak, tehát kezdeti megelőzési lépés vagy vizsgálat hivatalos feljelentés hiányában is indítható. Óvatosságra int ugyanakkor a névtelen vádakkal szemben hangsúlyozva, hogy ezeket nem szabad bátorítani.
   
„Hogyan lehetne a szemétbe dobni egy névtelen bejelentést, ha például ez fotókat vagy hangfelvételt tartalmaz, konkrétan vagy hihető bűncselekményre utal? Nem lehet semmibe venni csak azért, mivel senki sem írta alá” - jelentette ki Giacomo Morandi a Hittani Kongregáció főtitkára a Vatican News hírportálnak. Hozzátette, hogy az ügyekkel kapcsolatos dokumentációt minden esetben meg kell őrizni, abban az esetben is, ha a püspök nem tartja megalapozottnak az esetleges eljárás elindítását. Megjegyezte, hogy a különböző országok püspöki karai korábban már saját útmutatásokat bocsátottak ki a nemzeti jogszabályokhoz igazodva.
     
A dokumentum kitér az esetleges előzetes döntésekre és a nem büntetőjogi intézkedésekre. Tartalmazza a lehetséges szankciók és ítéletek, valamint a fellebbezés lehetőségeit. Kijelenti, hogy az egyházi hatóság - ezt előíró jogszabály nélkül is - tegyen feljelentést az illetékes polgári hatóságoknál, ha ezt "elengedhetetlennek tartja a sértett személy vagy más kiskorúak veszélyeztetésének elkerülésére".
   
A dokumentum lépésről lépésre végigköveti a kiskorúakkal szembeni visszaélések esetén követendő eljárást, segítséget nyújtva a bizonytalan helyzetek megoldásában. Útmutatást ad az áldozatok, valamint az esetleg hamisan vádolt egyházi személyek védelmére is. Leszögezi, hogy az eljárás célja az igazság keresése. Többek között kijelenti, hogy az egyházi személy „egyszerű áthelyezése, a feltételezett bűncselekmény helyszínétől, valamint a feltételezett áldozatoktól való eltávolítása nem jelent kielégítő megoldást”.
   
Az útmutatót a püspöki konferenciák elnökei a Vatikánban 2019 februárjában rendezett ülésükön szorgalmazták. Ferenc pápa 2019 májusában a Ti vagytok a világ világossága kezdetű apostoli levéllel új szabályozást vezetett be. A pápai rendelkezés célja az volt, hogy megelőzze és megakadályozza az egyházon belüli szexuális visszaéléseket a kiskorúakkal és kiszolgáltatott személyekkel szemben.
   
A Hittani Kongregáció vezetője 1.0 verziónak nevezte a most kiadott dokumentumot hangsúlyozva, hogy folyamatosan újítják majd a jogszabályok jövőbeli módosulásaihoz igazodva.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.