A teljes Domus üzletházat kifertőtlenítik

Nagy Donát 2020-05-04 17:20:00
Délután négykor hangos robajra lettek figyelmesek a vásárlók.

Ma az épület lépcsőit, valamint a belső lépcsőházat fertőtlenítik, holnap következnek a külső közterületek. Nagyon sok kérés érkezett az elmúlt két hétben a város önkormányzati képviselői felé, hogy tegyenek valamilyen óvintézkedést az üzletházban

- hangzott el a fertőtlenítő akció sajtótájékoztatójánál, az Órásház tövében.

Az üzletház vezetése folyamatosan végez takarítást, mivel nagyon sok idősebb korú látogatja őket, az ő megóvásuk pedig elsődleges szempont.

Most azonban lehetőség nyílt egy teljes fertőtlenítésre, aminek minden idelátogató örülni fog.

Horváth Takács Szabolcs, a fertőtlenítést végző cég ügyvezetője elmondta, többféle módszerrel is dolgoznak, a külső részeken hagyományos, száraz ködöléssel fertőtlenítenek, a lépcsőházakban pedig a látványos és hangos gépeket alkalmazzák.

A mai munkát nagy figyelem kísérte, a teljes fertőtlenítéssel várhatóan holnap fognak végezni.

A használt szerek teljesen veszélytelenek az emberre és a környezetre is.

Egy nagyon széles spektrumú, hatékony fertőtlenítőszert alkalmaznak, ami nem csak a koronavírus, hanem egyéb megbetegedések terjedését is meggátolja.

A fertőtlenítés teljes összege nagyjából félmillió forint lenne, azonban ennek költségét átvállalta a QPC Central Europe kft. Az ügyvezető elmondta, szombathelyiként örül neki, ha segíthet a városon. Az anyagköltségbe a környék négy önkormányzati képviselője is beszállt, fejenként 5 ezer forintos, jelképes összeggel.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.