A szombathelyiek támogatását is várja az LMP a zöld népszavazáshoz

Farkas Bazsi 2020-01-29 12:02:00
Első körben visszadobta a kezdeményezést a Választási Iroda.

Szükség van mindenki támogatására, hogy minél hamarabb élet beléphessen Magyarország klímavédelmi programja. Ehhez azonban az kell, hogy a kormány felismerje ennek fontosságát - kezdet Kendernay János, az LMP társelnöke tájékoztatóját kedden délután a szombathelyi Fő téren. A politikus azzal folytatta, hogy bár 2022-ben egy parlamenti szavazással le lehet váltani a kormányt, ám nincs addig ideje az országnak, hogy addig várjon, hiszen a zöld ügyek azonnali intézkedéseket kívánnak. 

Kendernay hozzátette, hogy pártja szerint hibás az az elképzelés, miszerint a kormány nem támogatja a szélerőművek felállítását, pedig ez az egyik legköltséghatékonyabb beruházás. Ehelyett az atomenergiát támogatja az állam.

Komoly alternatíva kell Pakssal szemben - emelte ki a társelnök.


Magyarországon évente 15 ezer ember hal meg a rossz levegő miatt. Ez is mutatja, hogy minél hamarabb le kell állítani a mátrai erőműhöz hasonlókat. 

Az életminőség javítása kormányzati kompetencia - tette hozzá.


12 kérdést fogalmaztak meg, amit népszavazás formájában szerettek volna megválaszoltatni a választókkal. Ezt azonban visszadobta a Választási Iroda. Most azon dolgoznak, hogy újabb két kérdés csomagot adjanak be. Ehhez várják a javaslatokat a www.zoldnepszavazas.hu oldalon. 

Kendernay azzal zárt, ha ismét elutasítja őket a Választási Iroda, akkor a Kúriához fognak fordulni.


 

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.