A szombathelyi városvezetés rendbe szedné a szociális gondozásra szorultak elhelyezését

Nagy Donát 2020-06-18 16:20:00
A közgyűlés elé fogják vinni egy átfogó megoldás kidolgozásának javaslatát.

Megérett az újragondolásra a Szombathelyen szociális gondozásra szorultak elhelyezése. Az új városvezetés az elmúlt időben felmérte, hol van szükség a fokozott fejlesztésre, felújításra, vagy hol kell más megoldásban gondolkozni.

Az egyik érintett épület a FÉHE (Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.) Kolozsvár úti telephelye.


László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester a mai sajtóbejáráson azt mondta, hogy itt nagy beruházásra lenne szükség. Komplex megoldásban gondolkoznak, hiszen a pályázati pénzek mellett felvetődött az épület értékesítése is, természetesen csak azután, hogy megfelelő, jobb helyet tudnak biztosítani a jelenleg itt lakóknak. Ugyanis vannak érdeklődők a területre, de csakis olyan megoldás jöhet szóba, ahol az épület sportfunkciókat lát majd el - mint egykoron.

A városvezetés közösen szeretné megoldani a problémákat a Kolozsvári úti, a Pozsonyi utcai, és a Zanati úti szállókkal együtt, hiszen egy komplex rendszerről van szó. Egy esetleges eladásból befolyt pénzt pedig a lakók jobb elhelyezésére lehetne fordítani.

Putz Attila (Éljen Szombathely!) a választókerület képviselője azt mondta, őt is sokszor keresik a környék problémáival kapcsolatban, legtöbbször a Falco környezetterhelése, és a közeli Zanati úti hajléktalanszálló miatt. Úgy gondolja, az, hogy nem foglalkozunk ezekkel, nem lehet megoldás. Így most pályázat útján szeretnének pénzt szerezni az itt lakók elhelyezésére, mivel jelenleg - a gondozók lelkiismeretes munkája ellenére - sokszor méltatlanok a körülmények.


A Kolozsvár úti épületben kifejezetten idős, hajléktalan emberek élnek, jelenleg 26-an, idősotthon jelleggel. Itt az intézmény ápoló és gondozó tevékenységet is folytat, így esetenként a kórházból kikerülve, vagy az életük végén járó bentlakók is itt kapnak elhelyezést. Zömében 4 fősek a szobák, és egy közös fürdőt használnak. Az épület régen sportöltöző és szertár funkciót látott el, ezért nem ideálisak az alapfeltételek.

A Pozsonyi utcában hosszú a várólista, hiszen nagyon kevés a rendelkezésre álló férőhely a városban. Itt jelenleg 84-en várnak a 17 helyre. Az épületben egyébként főleg magatehetetlen idősek laknak. Probléma továbbá, hogy a telephely határozott idejű szerződéssel rendelkezik, ugyanis nincsen akadálymentesítve, nincsen betegszobája, és a szükséges, egy főre eső négyzetméter sem elégséges.

Az otthonokban jelenleg csak tartós élelmiszert vesznek át és fogadnak el, amit fertőtlenítenek, és csak egy bizonyos idő után adják át a lakóknak. Az esetleges látogatókat minden esetben hőmérőzik. Itt egyébként nemrég kazánt cseréltek, ennek nagyon örülnek a lakók és a gondozók is.

Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor a következő lépés lesz egy teljes koncepció kidolgozása. Ennek lesz majd a feladata, hogy megtalálja a megfelelő elhelyezés lehetőségét az épületekben lakók számára, hogy megkezdődhessen az átfogó rendezése az ágazatnak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.