A szombathelyi Váci Mihály Általános iskolában is lesz iskolaőr

Farkas Bazsi 2020-07-15 12:03:00
Kényszerítő eszközöket használó őr lesz a korábbi késelés helyszínéül szolgáló győri Jedlik Ányos szakközépiskolában is.

Május 28-án, a kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy bevezetik az iskolaőrséget. 

Ez mintegy 500 iskolát érint, köztük 140-150 szakiskolát. A terv szerint az iskolaőrök korábbi rendőrökből kerülnek ki. Elsőre egy 500 fős testület felállításáról döntöttek, de ezt később bővíteni szeretnék. 

Az iskolaőrök a tantestület részei lesznek, fő feladatuk pedig az lesz, hogy a rendet biztosítsák. Fegyver nem lesz az őröknél, de minden más kényszerítő eszközt bevethetnek, intézkedhetnek is. Fő feladatuk pedig a rend fenntartása és a pedagógus megvédése lesz. 

Gulyás azt mondta, kibővítik azoknak a bűncselekményeknek a körét, ahol a büntethetőség alsó korhatára 12 év - írtuk akkor.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy olyan intézményekben lesznek ott az őrök, ahol korábban már volt érte atrocitás a tanári kart. 

Az EMMI most tette közzé azoknak iskoláknak a névsorát, ahol lesznek iskolaőrök.

Ez Vas megyében a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát, a Vas Megyei SZC Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Vas Megyei SZC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, Vas Megyei SZC Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumát érinti. 

Győr-Moson-Sopron Megyében a Győri Kossuth Lajos Általános Iskolát, a Győri Radnóti Miklós Általános Iskola Gyepszél úti telephelyét, a Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégiumát, a Lackner Kristóf Általános Iskolát, a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziumát, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziumát, a Győri SZC Gábor László Építő- és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Győri SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Győri SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumát, a Győri SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiumát, a Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskoláját, a Győri SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumát, a Győri SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziumát, a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját, a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskoláját érinti. 

Szólj hozzá!

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.