A szombathelyi születésű Kiss Norbert az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin szavazásán

Farkas Bazsi 2020-12-09 06:34:05
Kiss 2015 óta minden évben az első 10-ben zárt a szavazáson, de most először lett az év legjobbja.

A gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC) kétszeres győztese, Kiss Norbert lett az Év magyar autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján - írja az MTI.

A 35 éves versenyző az idén új magyar csapatának, a Révész Truck Racing Teamnek a színeiben állt rajthoz az ETRC-ben, amelynek szezonja során a koronavírus-járvány miatt végül csak két hétvégét bonyolítottak le, és bajnokot sem hirdettek. Kiss ugyanakkor a hét megrendezett futam közül négyet megnyert, ezek közül három diadalt - nagy fölénnyel - a Hungaroringen aratott. Kiss Norbert 2015 óta minden évben az első 10-ben zárt a szavazáson, de most először lett az év legjobbja.

A szombathelyi születésű kamionversenyző mögött a túraautó-világkupában (WTCR) az idén először dobogós Tassi Attila zárt a ranglista második helyén, harmadikként pedig a rali Európa-bajnokságon (ERC) nyolcadik Herczig Norbert végzett.

Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint az Autósport Évkönyv 2020 című kiadványban ezúttal is megtalálható a teljes 50 fős rangsor, valamint az év legjobb női versenyzője, junior pilótája, csapata, illetve - most először - az év E-versenyzője is, miután a virtuális száguldás az idei évben minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott.

A pandémia miatt a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála ezúttal elmarad, a hatályban lévő kormányrendelet szerint ugyanis nem lehet rendezvényeket tartani.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.