A szombathelyi nevelésű Perl Zoltán húsz pontja is kevés volt a kosárválogatottnak a horvátok ellen

Vágvölgyi Bálint 2018-11-29 20:14:00
Váradi és Govens is játszott.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együtteséből csak a térdműtéte után nemrég felépült Hanga Ádám hiányzott, míg a túloldalon Drazen Anzulovic az NBA-ben szereplő Bojan Bogdanovic, Mario Hezonja, Dario Saric, Dragan Bender, Ivica Zubac és Ante Zizic mellett a Cedevita Zagrebet erősítő Toni Katicra sem számíthatott.

A magyarok legjobb dobója, Vojvoda Dávid csaknem hétméteres triplával "köszönt be", de a válogatott részéről közel 5 percig ez volt az egyetlen kosár. Közben a csoportban 3/5-ös mérleggel sereghajtó horvátok 20-5-re elhúztak, főként a Lyonban légióskodó Miro Bilannak köszönhetően. A 4/4-es mutatónál tartó magyar csapat egy 10-0-ás rohammal és kiváló védekezéssel felzárkózott a nyitónegyed végén. A folytatásban újra tízpontos hazai előny alakult ki, majd a 16. percben már a vendégek vezettek 28-27-re. A félidő hajrája ismét a horvátoké lett, a nagyszünetben 44-38 volt az állás. Ekkor magyar részről Vojvoda 7, míg a túloldalon az elképesztő formában játszó Bilan 22 pontnál tartott.

Térfélcsere után megint tíz pont lett a távolság, ráadásul a csapatkapitány Keller Ákos már négy személyi hibánál tartott. Bő két percen át 55-45 állt a nagyórán, majd Domagoj Bosnjak 15. pontjával 13 pontra nőtt a hátrány. A 62-50-ről induló zárószakaszban a spanyol ligában játszó Perl Zoltán triplájával ötpontos különbség alakult ki (62-57), majd továbbra is "lőtávolon belül" maradt a válogatott. Az utolsó percre 72-64-re meglépett a horvát gárda, innen pedig már nem volt visszaút a piros-fehér-zöld csapatnak, melynek legjobbja a 20 pontos Perl lett.

A 4/5-ös mérlegnél tartó nemzeti csapat vasárnap a hollandokat fogadja a budapesti Tüskecsarnokban.

A selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra.

Horvátország – Magyarország 74–69 (22–15, 22–23, 18–12, 12–19)
Eszék, Gradski Vrt Hall, 3500 néző


Magyarország: Govens 3, Vojvoda 14/6, Benke 6/3, Allen 9/3, Keller 3. Csere: Perl 20/6, Eilingsfeld 6/6, Váradi 4, Horti 2, Kovács 2.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.