A szokásosnál 100-150 halottal többet kell fogadnia annak a hamvasztónak, amelyik Vas, Zala, és Győr-Moson-Sopron megyéből fogadja az elhunyt betegeket

Farkas Bazsi 2020-11-25 07:51:57
A magyarszecsődi krematórium még bírja kapacitással.

117, 91, 111 - azoknak a betegeknek a száma, akik az elmúlt napokban koronavírus fertőzésben haltak meg. Hétfőn arról szóltak a hírek, hogy a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrájának kapacitását túlnötte az elhunyt betegek száma. Ezt később maga a kórház orvosigazgatója is megerősítette azzal, hogy az elhunytakat külső telephelyeken helyezik el. Később Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester azt mondta, hogy ők is felajánlották a szombathelyi temetkezési vállalat hőkapacitását, hogy ezzel is segítsenek a kialakult helyzeten.

A koronavírus fertőzésben elhunytakat nem kötelező hamvasztani. Azonban mégis azt gondoltuk, hogy megkérdezzük Magyarország legnagyobb hamvasztással foglalkozó cégét, az Adytum Kft.-t, hogy nőtt-e az elmúlt időszakban az általuk fogadott halottak száma.

Tóth Zoltán ügyvezető kérdéseinkre válaszolva azt az információt adta, hogy a magyarszecsődi krematóriumban az, amelyikbe az elhunytakat meghatározóan Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyéből szállítják, valamint kismértékben Veszprém megyéből.

A magyarszecsődi hamvasztónak az éves kapacitása 12000 fő, ami azt jelenti, hogy havonta akár 1000 főt is el tud hamvasztani.

A hamvasztó üzem normál állapotban havonta 450-500 főt hamvaszt. Az utóbbi időszakban a hamvasztási feladat megnőtt. 

Jelenleg 600-650 fő között van. 

Természetesen a hamvasztási darabszám fokozható akár 1000 főig is, azonban ehhez további létszám biztosítása szükséges, amire a hamvasztó üzem felkészült - tette hozzá az ügyvezető.

Szólj hozzá!

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.