A szakszervezetek levélben küldték el a követeléseik listáját Orbán Viktornak

Vágvölgyi Bálint 2019-01-08 17:04:00
Két Gundel-menü között hátha lesz ideje elolvasni.

A szakszervezetek levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet Kordás László a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke adta át kedden Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársának.

@@_0.itmszakszer@@

Kordás László, a MaSzSz elnöke az átadást követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormánynak 5 napja van arra, hogy tárgyalódelegációt állítson fel a szakszervezeti követelések meghallgatása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek megkezdik az országos sztrájk szervezését.

Ezzel párhuzamosan azonban a január 19-re meghirdetett országos demonstráció további szervezése is folytatódik - tette hozzá.    

Kordás László kiemelte, a kedden átadott levelet a MaSzSz mellett aláírta a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is.  A MaSzSz elnöke a négy pontból álló követeléseik közül példaként említette, hogy a szakszervezetek célja a munka törvénykönyve egészének felülvizsgálata a  módosítás visszavonásán túl, a munkavállalói szempontok érvényesítése érdekében. A bérek kérdésében pedig olyan megállapodásra akarnak jutni a kormánnyal, amelynek értelmében a dolgozók tisztességes munkáért tisztességes bért kapnak. Ebbe beletartozik a regionális különbségek, illetve a nemek közti bérkülönbségek felszámolása is. Hozzátette, olyan sztrájktörvény kialakítására van szükség, amellyel a dolgozóknak a közszférában és a versenyszférában is nagyobb lehetőségük van megvédeni érdekeiket, így a 2010-ben átalakított sztrájktörvény módosítását szorgalmazzák.

A szakszervezetek negyedik követelése pedig "egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes, illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása" - olvasható a miniszterelnöknek címzett levélben.  A szakszervezetek követelései olyan törvényeket érintenek, amely a munkavállalók élet- és szociális körülményeit befolyásolják - jelentette ki Kordás László.

A szakszervezeti vezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy január 19-én a szakszervezetek demonstrációi országszerte délután 15 órakor kezdődnek, pont azért, hogy a tüntetések ne zavarják meg a diákok felvételijét. Eddig 140 település jelezte, hogy valamilyen formában - tüntetés, félpályás útlezárás - hajlandóak támogatni a szakszervezetek célkitűzéseit.Kordás László az országos sztrájk kérdésénél arra hívta fel a figyelmet, hogy első lépésben fel kell mérni a dolgozók körében a sztrájkhajlandóságot, a sztrájk előkészítése ezt követően indulhat el. Leszögezte, a szakszervezetek törvényes keretek között akarják megszervezni a munkabeszüntetést.    

@@itmszakszer2_117591.jpg@@

Kérdésre válaszolva arra is kitért, hogy elsőként a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot. A Miniszterelnökségtől kapták azt az információt, hogy a miniszterelnöknek címzett levelüket az ITM Honvéd utcai épületében veszik át. Kordás László elmondta, hogy itt az ITM-nél ilyen akcióról nem tudtak, ettől függetlenül a levelet átvették. A dokumentum várhatóan el is fog jutni Orbán Viktor miniszterelnökhöz - fogalmazott a MaSzSz elnöke.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.