A sárvári Fidesz annyira biztos a polgármesterjelöltjük győzelmében, hogy már most az ő nevével fémjelezik a választás utáni programokat

ugytudjuk.hu 2019-10-09 17:34:00
Az ellenzéki összefogás jelöltje szerint ez már tisztességtelen.

Nemrég érkezett szerkesztőségünkhöz Németh Zsolt, a sárvári ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjének közleménye, amiben arra reagál, hogy Kondora István, a Fidesz jelöltjének neve úgy szerepel egy program leírásában, mint Sárvár polgármestere. Pedig a programot a választás utáni hétvégére szervezik. A teljes közlemény itt olvasható

Megdöbbentő, és egyben ijesztő a hatalom arroganciája, álszentsége, és egyben ragaszkodása a pozíciókhoz. Egyrészről látjuk a működésmódokat, kapjuk az országból a híreket, és a jóérzésű emberek is csak kapkodják a fejüket, hogy mi történik. Ahelyett, hogy ügyekről, az egészségügytől, az utak állapotán túl, az idősek otthonán keresztül, a parkolással foglalkoznának, előre meghirdetnek programokat, amelyek biztosan sok-sok adófizetői forintba fognak kerülni. Ezeken a programokon már eleve október 18-án Kondora Istvánt hozzák ki polgármesterként, miközben még meg sem történt a választás. 

Lehet, hogy így lesz, de ezt nem korrektségnek és sportszerűségnek, hanem erőszakos pofátlan arroganciának hívják. És talán még egy apró adalék: a hatalom ismételten feljelentette az összefogást, mert egyáltalán közleményt, cikket és tudósítást juttattak el a városlakókhoz. Szó szerint félelmetes az a viselkedés, hogy az egyik szervezetet és embereket szinte teljesen meg kell semmisíteni, míg mások azt teszik, amit csak akarnak. Akár adóforintokon is. 

Sajnos ez a rendszer legnagyobb problémája, és ezen mindenképpen előbb vagy utóbb változtatni kell, mert ez már nem az emberek érdekét szolgálja, hanem csak egy szűkebben értelmezett csoportnak lehet előnyös.

Továbbra is dolgozunk Sárvárért, a városért!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.