A politizáló Országos Bírói Tanácsba nem küld bírót a magyar bírói kar

Farkas Bazsi 2018-10-11 13:16:00
Az Országos Bírói Tanács megmaradt tagjait felszólították a lemondásra.

Kedden választottak volna póttagokat a bírók az Országos Bírói Tanácsba, a választás azonban eredménytelenségbe fulladt, mivel nem volt jelölt, akit választhattak volna. Jelöltlista ugyan készült, de a listán szereplők közül senki sem vállalta a jelöltséget, aki pedig vállalta volna, az nem kerülhetett fel a listára. Így patthelyzet alakult ki. 

A bírák ma egy közleményt adtak ki, ezt mutatom is: 

 

Ítélőtáblai és törvényszéki elnöki értekezlet résztvevőinek nyilatkozata

A magyar bírói kar a 2018. október 9-én megtartott küldöttértekezleten kinyilvánította, hogy az Országos Bírói Tanács jelenlegi tagjainak tevékenységéhez a jövőben semmilyen módon nem járul hozzá, azt nem támogatja. A bíróságot átpolitizáló, értelmetlen és káros konfliktusokat gerjesztő, gyakran egyéni érdekektől vezérelt működése miatt az Országos Bírói Tanácstól a bírói kar tegnap a további támogatást megvonta és bizalmatlanságát fejezte ki azzal, hogy úgy döntött

- nem hajlandó sem tagként, sem póttagként a jelenlegi Országos Bírói Tanácsban szerepet vállalni, valamint

- nem küld, nem választ egyetlen további tagot és póttagot sem a jelenlegi Országos Bírói Tanácsba.

Csatlakozva a bírói kar döntéséhez, felszólítjuk a Magyarország Alaptörvényének szellemétől visszafordíthatatlanul eltávolodott Országos Bírói Tanács megmaradt tagjait, hogy lemondásukkal nyissák meg az utat a modern bíróság kiteljesedése előtt annak érdekében, hogy a hazai ítélkezés továbbra is nyugodt körülmények között, pártatlanul, függetlenül és eredményesen álljon a közjó szolgálatában.

Budapest, 2018. október 10

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.