A Pécshez igazolt a Falco magyar kosarasa

Vágvölgyi Bálint 2020-05-20 15:57:00
Egy évet töltött Szombathelyen.

A PVSK-Veolia hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Falco fiatal erőcsatára, Krivacsevics Márkó náluk folytatja pályafutását.

Krivacsevics Márkó az előző szezont a bajnoki címvédő Falcoban töltötte, ahol 17 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 10 játékpercet, 3,4 pontot és 1,9 lepattanót átlagolt. A 4-es poszton bevethető játékos Szombathely előtt az amerikai egyetemi bajnokságban edződött, és korábban az utánpótlás válogatottjaink oszlopos tagja volt.

- Mindenek előtt szeretném elmondani, nagyon örülök, hogy Pécsre igazolhattam – mondta el Márkó. - Korábban éltem a városban két évig, nagyon megszerettem, az egyik kedvenc helyem. Szóval nagy örömmel, és nagy reményekkel érkezem a PVSK-hoz. Szeretném leszögezni, hogy hálával tartozom a Falconak is, hiszen ott kaptam meg az esélyt, hogy bemutatkozhassak az NB I. A csoportjában. Eleinte azért éreztem a különbséget az egyetemi kosárlabda, és a felnőtt bajnokság között, de szerintem gyorsan belerázódtam. Azonban nem titkolom, hogy szeretnék több játéklehetőséghez jutni. Ebből a szempontból pedig a PVSK-Veolia ideális választásnak tűnt. Arról nem is beszélve, híresen jó itt a közeg, a csapatszellem. Az edzőkkel is beszéltem már, a velük folytatott egyeztetés is csak megerősített abban, hogy ide kell jönnöm. Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak a PVSK-ban. Nem nagyon szeretnék ígérgetni, és arról beszélni, hogy mik az erősségeim, mit várhatnak tőlem a pécsi szurkolók. Azt javaslom inkább, hogy amint erre lehetőség nyílik, jöjjenek, és nézzenek meg a pályán! Ott akarom bizonyítani, hogy nem járt velem rosszul a klub.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.