Az idei nyár erősen ingerszegény lesz kulturális téren

ugytudjuk.hu 2020-05-26 08:18:00
A virtuális világba menekülnek a szombathelyi fesztiválok.

Felforgatta a járvány a világot és benne a kisközösségeket. Az egyik nagy fájdalom, hogy elmaradnak az ilyenkor megszokott, népszerű kulturális rendezvények is. Szerencsére a technika jóvoltából itt érvényesül a megszüntetve megőrizni elve.

Nem mindegy, ha egy szerelmespár valóságosan, vagy üzenetben csókolózik. Ez a banalitás már kulcskérdéssé lett, hiszen az ismert korlátozások miatt egyre több közösségi program kerül át a virtuális térbe. Nem hallhatunk dübörgő koncerteket, de láthatunk otthon, a monitoron zenészeket, amint nekünk küldik a dalt.

Augusztus 15-ig nem tarthatók tömegrendezvények, így az már biztos, ez a nyár erősen ingerszegény lesz. Ahogy az egyik kulturális vezető fogalmazott, addig a fű se nő. Szombathelyen is elmaradnak a közkedvelt nyári fesztiválok, tudományos rendezvények. De lesznek olyanok, amiket ha visszafogottan is, de elérhetünk a világhálón. A folyamatosság tehát megmarad és ez sem kis teljesítmény.

A Savaria Filmszemle pár év alatt hírnevet vívott ki magának. A mostani, hetedikre 137 nevezés érkezett. Amint a főszervező Lovass Tibor megfogalmazta, ez a szám ugyan elmarad az előző évi 200 nevezéstől, de így is büszkék lehetünk, mert a vírus okozta sokk közepette is sikerül megtartani a folyamatot. Így lesz szemle 2020-ban is Szombathelyen. Ha minden jól megy, június 5-én az interneten hirdetnek majd eredményt. Remények szerint az ősz során egy kisebb rendezvény keretében személyesen is találkozhat a közönség a zsűrivel, a győztesekkel és egy kis mozizás keretében ünnepélyesen adnák át a díjakat.

Jóval közelebbi esemény (lenne) a szintén népszerű, hagyományos Bloomsday, amely már a 27. évfolyamát írja. James Joyce világhírű regényére, az Ulyssesre épülő esemény június 16-án vonzza a híveket a szombathelyi Fő térre, az író szobrához. Ilyenkor a hagyományok szerint megjelenik az ír nagykövet is, csapra vernek pár guiness-hordót, a színpadon pedig ír zenék szólnak, a moziban ír filmek futnak. Most ez is más lesz, marad az internet, mint lehetőség. A virtuális világban a szervezők több meglepetéssel is készülnek, de részleteket nem árultak el.

A Vasi TIT Egyesület Savaria Urbanisztikai Nyári Egyeteme idén az 53. évfolyamát nyitná, de ez az eredeti, júliusi időpontban már nem lehetséges. A szervezők megpróbálják szeptemberre tolni a rendezvényt, de ez még képlékeny. Kár lenne a folyamat megszakadásáért, mivel már nincs az országban hasonló kort megért, nívós tudományos rendezvény. Itt a világháló lehetőségei nem igazán alkalmazhatók, mivel a várostervezők, az építészek, a települések polgármesterei, a városok főépítészei személyes találkozókon vitatják meg az időszerű városfejlesztési kérdéseket és a helyszínen vonják le következtetéseiket.   

Nem szombathelyi rendezvény, de sok itt élőt vonz a magyarföldi Fatemplom fesztivál Bajánsenye térségében. Idén elmarad. A szervezők még reménykednek abban, hogy a Sitkei rockfesztivál megrendezhető lesz augusztus végén. A Savaria Karnevál sorsa sem dőlt még el. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.