A négy barátságos meccsre eltiltott Hali focista: “Milyen ütés? Ez olyan, mintha bokszoltam volna”

ugytudjuk.hu 2020-10-15 18:22:17
Predrag Bosnjak szerint a játékvezető téves dolgot tüntetett fel a jegyzőkönyvben.

Múlt pénteken, a válogatott miatt bajnoki szünetet kihasználva, a Szombathelyi Haladás zárt kapus felkészülési meccset játszott a ZTE-vel. A mérkőzést a zalaegerszegi csapat nyerte 2-1-re, a Hali hátvédje, Predrag Bosnjak pedig fél óra elteltével piros lapot kapott – Doktorics Áron állt be helyette.

AZ MLSZ október 13-i fegyelmi határozatában azt írja, hogy Bosnjak 4 soron következő férfi felnőtt barátságos, felkészülési mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A csakfoci.hu megkereste a zöld-fehérek korábbi válogatott játékosat, aki elmondta, miért kellett idő előtt elhagynia a pályát.

– Egy szabadrúgást akartam gyorsan elvégezni, de az ellenfél játékosa (Tajti Mátyás) ezt nem engedte. Ellöktem magamtól, majd a lábamra rálépett. Utána megpróbáltam még egyszer elrúgni a labdát, de nem engedte. Igazából a vállát akartam megérinteni, a kezem véletlenül megcsúszott, és az arcát találtam el.

Ha szándékosan meg akartam volna ütni, akkor nagyobb baj lett volna.

Eszem ágában sem volt, hogy sérülést okozzak neki, semmi szándékosság nem volt benne. Nem gondolnám, hogy ez provokáció lett volna a részéről, az ilyen dolgok benne vannak a futballban. A mérkőzést egyébiránt egy női játékvezető vezette, aki azt írta be – mint utólag kiderült – a jegyzőkönyvbe, hogy ütés miatt állított ki. Kérdem én, milyen ütés? Számomra az ütés olyan, mintha bokszoltam volna. De semmi ilyen nem volt, ugyanúgy ott maradt, majd ment tovább a játék. Persze, aláírom jogos volt a kiállítás, mert a bíró szerint durva volt a megmozdulásom. Elfogadtam a döntést, a félidőben megbeszéltem a játékvezetővel történteket, majd tőle is elnézést kértem – mondta a csakfoci.hu-nak Bosnjak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.