A nap tudományos híre: az űrhajósok vizelete is segíthet megépíteni a Holdon az alapbázist

Vágvölgyi Bálint 2020-03-31 17:35:00
Halleluja.

Az asztronauták vizelete is segíthet megépíteni a Holdon az alapbázist: a benne lévő karbamid lágyítóként alkalmazható a szerkezetek betonjában - vélik európai kutatók.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és kínai űrügynökség (CNSA) is azt tervezi, hogy a következő évtizedekben bázist épít ki a Holdon egy a távolabbi űrt feltérképező terv részeként, amely aztán még messzibb célok felé, például a Marsra is eljuttathat embereket. 

A Hold betelepítése olyan problémákat vet fel, mint a magas sugárzás, a szélsőséges hőmérsékletek, a meteoritbombázások veszélye. Emellett logisztikai kérdések is adódnak: hogyan szállítsanak fel a Holdra építőanyagot, ha egyáltalán szükséges - olvasható az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A Földről 0,45 kilogrammnyi teher Holdra szállítása mintegy 10 ezer dollárba (3,2 millió forintba) kerül, tehát egy teljes modul megépítése az égitesten nagyon költséges lenne. Ezért az űrügynökségek igyekeznek hasznosítani a Hold felszínének nyersanyagait vagy éppen azokat, melyeket maguk az asztronauták szolgáltathatnak, például vizelet formájában.

Norvég, spanyol, holland és olasz kutatók az ESA-val együttműködve számos kísérletet végeztek annak kiderítésére, használható-e a vizeletben lévő karbamid lágyítóként. Ez az adalékanyag a betonhoz adva lágyítja az eredeti keveréket, így megkeményedése előtt formálhatóvá teszi azt. A tudósok eredményeiket a Journal of Cleaner Production című tudományos folyóiratban mutatták be.

"A Holdon használható geopolimer beton készítéséhez az elképzelés szerint azt lehetne használni, ami ott megtalálható: regolitot (a Hold törmelékes kőzetrétegét) és a néhány területen megtalálható jégből származó vizet" - magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Ramón Pamies, a spanyolországi Cartagenai Műszaki Egyetem professzora. A vizsgálatok során kiderült, hogy az olyan melléktermékek, mint a holdbázis építésével foglalkozók vizelete, szintén használhatók. Ennek a testnedvnek a két fő összetevője a víz és a karbamid, amely molekula lehetővé teszi a hidrogénkötések megszakadását és ezáltal csökkenti sok vizes keverék viszkozitását - fejtette ki Pamies.

Az ESA által kifejlesztett, a Hold regolitjához hasonlatos anyagból, karbamidból és különböző lágyítókból 3D-s nyomtatóval különböző építményeket készítettek és összehasonlították az eredményt. A norvégiai Ostfold Egyetemen végzett vizsgálat szerint a karbamidot tartalmazó minták nagy súlyokat is elbírtak, formájukat stabilan megőrizték. Felmelegítve 80 Celsius-fokra, tesztelték ellenállásukat is, amely tovább nőt, amikor a Holdra jellemző nyolc fagyás-olvadás ciklus hatásának vetették alá.

"Azt még nem találtuk ki, hogyan lehet kivonni a karbamidot a vizeletből és azt is vizsgáljuk, valóban szükséges-e, mert lehetséges, hogy a vizelet egyéb alkotóelemei is hasznosíthatók a geopolimer beton kialakításához" - mondta el Anna-Lena Kjoniksen norvég kutató.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.