A nap legfontosabb számadata: Hétezer kilométert úsznak két hónap alatt a pingvinek

Farkas Bazsi 2018-08-31 17:33:00
Az új-zélandi fjordlandi fajták.

Először követték nyomon az új-zélandi fjordlandi pingvinek vándorlását, kiderült, hogy majdnem hétezer kilométert úsznak két hónap alatt - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

A pingvinfajok egyharmada Új-Zélandon él, nagyrészt délen. Legtöbbjüket a veszélyeztetett vagy sebezhető fajok között tartják számon.

Noha a pingvinek rajzfilmek sztárjaivá váltak, valójában nem sok tanulmány született róluk. Mostanáig nem lehetett tudni, hogy az egyik új-zélandi faj, a jellegzetes sárga bóbitát viselő fjordlandi vagy szélescsőrű pingvinek (Eudyptes pachyrhynchus) merre vándorolnak minden évben feltehetően azért, hogy élelmet találjanak.

A zoológusok úgy gondolták, a madarak a partok közelében maradnak. Pontos útvonalukat most úgy térképezték fel, hogy műholdas jeladókat erősítettek húsz madárra, majd útjukat naponta követték. A fjordlandi pingvinek helyi neve tawaki, erről nevezték el munkájukat Tawaki-projektnek.

"Az adatok láttán az első reakcióm az volt, hogy valami gond van. Aztán megdöbbentem: meddig úsznak még a pingvinek, mikor érnek már oda?" - mondta Thomas Mattern zoológus, az Otagói Egyetem projektvezetője.

A pingvinek megtették az Antarktiszra vezető út felét, ahol az északi melegebb víz találkozik a déli hidegebb áramlatokkal, majd visszaúsztak.

A nőstények az oda-vissza úton átlagosan 6801 kilométert tettek meg 67 nap alatt, a hímek 5597 kilométert 77 nap alatt. 

Csak öt madár érkezett vissza jeladóstul, a többi 15-ről út közben valahol leeshetett a műszer. A PLOS One tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a pingvinek a gerincesek között a legkiválóbb úszók közé tartoznak.

Arra nem találtak választ a kutatók, hogy miért úsznak ilyen messzire a fjordlandi pingvinek, miközben indulásuk idején, decemberben teli vannak hallal és más élelemmel az új-zélandi parti vizek.

A tudósok úgy vélik, az ösztönt, amely a maratoni útra indítja őket, őseiktől örökölhették, amelyek délebbre élhettek, mielőtt Új-Zéland partjait benépesítették.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.