Olyan performanszt nyomtak a művészetisek a Képtárban, hogy ha nem látjuk, nem hisszük el

Vágvölgyi András 2019-02-15 10:31:00
A fotók talán átadnak belőle valamit.

A tavalyi tanév legjobb, legérdekesebb diákmunkáinak válogatásából összeállított tárlat az előző évihez hasonlóan a Szombathelyi Képtár földszinti folyosóján kapott helyet. A közönségbarát, kellemesen áttekinthető anyag az ország egyik legjobb szakgimnáziumának (például egy, január végén, a Nők Lapja megbízásából készített és publikált középiskolai rangsorban az ország 12. legjobb és legeredményesebb szakgimnáziuma) és művészeti középiskolájának hat képzése mutatkozik be.

Grafikusok, textilesek, ötvösök, szobrászok, festők, illetve mozgókép- és animáció-készítő növendékek tárják a nagyérdemű elé tudásukat, műhelymunkáikat és alkotásaikat.

Papp Diána, az iskola zenész társtagozatának tanulója Britney Spears Toxic című dalának izgalmas előadásával nyitotta meg az eseményt. Majd Cebula Anna képtárigazgató, Rápli Róbert, a Művészeti igazgatója és Farkas Tiborné, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgató-helyettese köszöntötte a látogatókat, az iskola tanárait és a diákokat, családtagjaikat és barátaikat.

Ezután Fabricius Csaba tagozatvezető jelentette be a Művészeti kiállításain immár hagyományosan átadásra kerülő iskolai elismerések, a (legjobb tanulmányi eredménnyel és kiemelkedő szakmai teljesítménnyel elnyerhető) Bíró Anita egykori tanítványról és (a legjobb szakmai vizsgát produkáló diáknak járó) Vass Béla szombathelyi művészről elnevezett díjak kitüntetettjeit - Pothárn Júliát és Péteri Dorottyát.

Szakmailag Salamon Júlia független kurátor értékelte a kiállítást és az iskolában folyó munkát. A kiállított munkákat és az eseményt országos és helyi közösségi, illetve művészeti és kulturális kontextusba ágyazta - megállapítva, hogy annak legfontosabb szereplői a most formálódó művésznövendékek és az ő sokféle látásmódjuk.

Ezt követően került sor a Művészeti kiállításain pár éve már megszokottá vált performance-ra, amelyet Horváth Tibor, a mozgókép és animáció szak tanára vezetésével az iskola különböző évfolyamain tanuló fiatalok közösen adtak elő

- ennek a címe „a művészet (biztosan) nem pinyáta” (a még mindig szokatlan élménynek számító művészi formában járatlanoknak és kedvelőinek egyaránt eligazító lehet írásunk fotómelléklete).

Majd az összegyűlt közönség birtokba vehette a képtári folyosó falain és terében prezentált alkotásokat - a jövő művészeinek és a jelen művészpalántáinak bemutatkozását. (Külön említsük meg, hogy a kellemesen szellős térélmény és minőségi prezentálás Farkas Imre és Vörös Máté munkáját dicséri.)   A kíváncsiak az előadóteremben rövid szóbeli bevezetőkkel megnézhették a mozgókép-animáció szakosok filmjeit (amik amúgy a többi sok-sok munka között egy monitoron is folyamatosan futnak a kiállítás részeként).

Már csak ezért a március 17-ig nyitva tartó kiállításért és annak izgalmas élményéért is érdemes betérni a Szombathelyi Képtárba. Ne hagyják ki!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.