A MOB-elnök Győrben: lesz tokiói olimpia

Papp László Tamás 2020-11-04 18:21:20
Szerinte biztos, hogy megrendezik jövőre Tokióban az ötkarikás játékokat.

Kulcsár Krisztián a szervezet győri kihelyezett elnökségi ülését követően szerdán hozzátette, egyelőre az nem tisztázott még, milyen módon és előírások betartásával rendezik meg az olimpiát, de a MOB nyugodtan készül az eseményre. A MOB első embere az MTI-nek elmondta, hogy a megbeszélésen döntöttek a szervezet fennállásának 125. évfordulójára tervezett ünnepi közgyűlés összehívásáról, amelyet az aktuális járványügyi szabályok betartásával december 19-én tartanak majd a Budapesti Kongresszusi Központban.

Kulcsár Krisztián hozzátette, elképzeléseik szerint az ünnepi közgyűlésen dönthetnek a MOB új alapszabályáról, amelynek elkészítésére azért volt szükség, hogy azt teljes mértékben összhangba hozzák a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapokmányával. Megjegyezte, a dokumentum a jóváhagyási szakaszban van, és jó esély van rá, hogy az ünnepi közgyűlés elé kerüljön.

A kihelyezett elnökségi ülést az annak otthont adó Győr polgármestere, Dézsi Csaba András is köszöntötte. A városvezető - aki több mint 15 éve MOB-tag, és a Magyar Judo Szövetség általános alelnöke - kiemelte, Győr számára sportdiplomáciai siker, hogy a szervezet itt tartotta elnökségi ülését, és azt az üzenetet hordozza, hogy a MOB-nak fontos a város, és fontosak azok a sportolók, akik itteni színekben indulnak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.