A Mi Hazánk Mozgalom színeiben tér vissza a politikába Szombathely egykori alpolgármestere, Marton Zsolt?

Farkas Bazsi 2019-05-28 20:18:00
Marton 2014-ben szállt ki a közéletből.

2014-ben egy Facebook-bejegyzésben jelentette be Marton Zsolt a Fidesz-KDNP akkori alpolgármestere, hogy kiszáll a politikából. Ez azért is okozott akkor meglepetést, mivel Marton a párt helyi erős emberének számított. 

Az egykori alpolgármester karakánságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy engem, aki akkor még a nyugat.hu és a Nyugat Rádió újságírója volt, egyszer még egy nyilvános sajtótájékoztatóról is kiküldött. Mondván, a nyugatot senki sem hívta, addig pedig el nem kezdi a tájékoztatót, amíg én a teremben vagyok. Nem akartam kiszúrni a kollégákkal, inkább kisétáltam. Maga a kiküldés/kizárás/kitiltás pedig végül nagyobb hír lett, mint maga tájékoztató témája. 

Marton visszavonulása után volt rádiós műsorvezető, szakács Izlandon és nyitott pasta-bárt Szombathelyen. Azóta egyszer-kétszer nyilvánul meg vitriolos stílusában a Facebookon, hogy kommentálja egy-egy posztban a helyi vagy országos közéleti eseményeket.

A hétvégi EP-választáson aztán azzal tűnt ki, hogy a Mi Hazánk Mozgalom listájára való voksolásra biztatott a közösségi portálon.

Zsolt Marton

Zsolt Marton added a new photo.

Marton politikai karrierjét az MDF-ben kezdte, aztán Hende Csaba országgyűlési képviselővel közösen váltottak a Fideszre. Úgy látszik, most a Mi Hazánk Mozgalommal találta meg ideológiai számításait.

Toroczkai Szombathelyen: A bajszos ember meghalt

A Mi Hazánk Mozgalom Szombathelyen tartott fórumot. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hunnia egykori alapítója, a Jobbikból az elnöki tisztújítást elbukva követően kilépett Toroczkai László Dúró Dórával és több, a Jobbik eredeti, radikális szárnyához tartozó ex-párttagokkal alapította tavaly nyáron a Mi Hazánk Mozgalmat.

Úgy értesültünk több forrásból is, hogy Marton szavazatszámláló biztos volt, akit a Mi Hazánk Mozgalom delegált. 

Megkerestem magát az érintettet, mivel arra voltam kíváncsi, indul-e Marton az őszi önkormányzati választásokon. Marton szűkszavúan annyit mondott:

Nem politizálok aktívan, csak annyira, mint a többi választópolgár.

Csak, hogy mindenki tisztában legyen a választások menetével. A képviselőjelöltek úgy lesznek, hogy a választópolgárok összegyűjtik az ehhez szükséges kellő számú aláírást maguknak. Eddig a pontig tehát mindenki ugyanolyan választópolgár, mint mindenki más.

A vasárnapi EP-választáson a Mi Hazánk Mozgalom 2,01 százalékot kapott Szombathelyen, ami 628 szavazatot jelentett. 

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.