A mentális képességektől is függ, hogy járvány idején viselünk-e maszkot, vagy nem

Székely Zoárd 2020-07-16 08:42:00
Legalább már papírunk is lehet róla.

A Kaliforniai Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy vajon min múlik az, ha valaki a koronavírus-járvány elején, a korlátozások bevezetésének idején sem hord maszkot, és képtelen a távolságtartásra. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmány összefüggést vont a szerényebb munkamemória és a szociális távolságtartás hiánya között.

A munkamemória olyan rövidtávú emlékezet, amely az információt rövid ideig (néhány másodperc vagy perc) megtartja, illetve az információt manipulálja. Akinek jó a munkamemóriája, az jellemzően gyorsabban alkalmazkodik, és kevésbé végzi megszokásból, rutinból a mindennapi dolgait, így képes azokat gyorsan meg is változtatni. Ez a képesség hiányzik azokból, akiknek mentális képességeik ilyen téren gyengébbek, és ezért lehet, hogy kevésbé tartják a másfél méteres távolságot, és nem hordanak maszkot, még akkor sem, amikor éppen egy világjárvány tombol.

A kutatásban amerikaiaknak kellett a járvány miatti lezárások elején kitölteniük kérdőívet arra vonatkozóan, hogy mennyire szoronganak, milyen a hangulatuk, és azt is, hogy mennyire követik a szociális távolságtartás alapjait. Ezután az intelligenciájukat is lemérték, valamint azt, hogy tudják-e, miért fontos a szociális távolságtartás, és mi történik, ha nem figyelnek rá – írja az IFL Science.

A kutatók azt találták, hogy a szociális távolságtartási szabályok betartása nagyrészt azon múlik, hogy valaki a munkamemóriájában képes-e felmérni a lehetséges előnyöket és hátrányokat, valamint a következményeket, és ez alapján döntést hozni. Ez a döntéshozatali mechanizmus nehezebb lehet azoknak, akiknek gyengébb a munkamemóriája.

A kutatók azt a következtetést is levonták, hogy a szerényebb mentális képességűek sem biztos, hogy el tudják végezni ezt a mechanizmust, legalább is nem elég hatékonyan, így ők is kisebb eséllyel hordanak maszkot, vagy tartják be a szociális távolságtartást. A kutatócsapat szerint a döntéshozóknak ezt is figyelembe kellene venniük a kommunikáció során.

 

Fotó: Shutterstock

Szólj hozzá!

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.