A megyei jegyző tisztában van vele, hogy balesetveszélyes a séi kerékpárút, mégis széles vigyorral avatta fel azt

Farkas Bazsi 2019-08-11 11:09:00
Erre volt forrás - nyugtázta a dolgot.

Bár már tavaly ősszel elkészült, mégis csak tegnap volt meg a szalagvágás Sében, a kerékpárúton. Az utat, a mellette lévő tábla állítása szerint, 153 millió forintból építették meg és az EU támogatta. 

Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselőt várták avatni, de végül nem ő, hanem a megyei jegyző ment szalagot vágni. A jegyzőnek nem volt szerencséje, ugyanis belefutott Szendrő-Németh Tamásba, abba a civil aktivistába, aki a Sé melletti rét beépítése ellen már jó ideje kampányol. Szendrő azzal kapcsolatban faggatta a jegyzőt, aki egyben a Fidesz szombathelyi polgármesterjelöltje is, hogy miért nem végzi a munkáját és válaszol arra a levélre, amit Szendrő küldött neki a réttel kapcsolatban. 

A jegyző elsőként azzal próbált meg védekezni, hogy ő nem közszereplő (egyébként az), aztán az következett, hogy ő avatni jött és nem a réttel foglalkozni. De ha már az avatást felhozta Szendrő azt is megkérdezte tőle, hogy miért avatnak fel egy olyan kerékpárutat, ami balesetveszélyes. 

Októberben a 112press.hu írt róla, hogy súlyosan megsérült az a biciklis, aki beleesett az út melletti beton árokba. Többeknek is az a véleménye, hogy az árkot be kellene fedni azért, hogy több ilyen baleset ne történhessen meg. Ezt egyébként a jegyző is elismerte, de hozzátette, hogy most ennyire volt forrás, bízik benne, hogy a jövőben több forrás is lesz, így pedig majd be lehet fejezni a megkezdett munkát. 

Sében egyébként kétféle megoldás született a kerékpárút kialakítására. A Szombathelytől a falu irányába haladó oldalon egy a közúttól külön sávot kaptak a biciklisek. A másik oldalon pedig csak simán felfestették a főútra a sávot.

Az avatni jött jegyző meglepődött azon, hogy egy állampolgár olyat kérdez tőle, ami számára kellemetlen és olyat kér tőle, ami már kiesik a komfortzónájából (a volt rét meglátogatása), így Szendrő végül maga ment ki, hogy megmutassa a területet. 

Szólj hozzá!

Bezárt a Győr-Szol ügyfélszolgálata az ETO Parkban

Az ügyintézés ezentúl kizárólag az Orgona utcai és a Jókai utcai irodákban érhető el.

Gólyák, állatbemutatók és családi programok várják a látogatókat Győrszentivánon és Szanyban

Június 12-én és 13-án testközelből ismerkedhetnek meg az érdeklődők a fehér gólyákkal, miközben egész napos programokkal készülnek a szervezők.

Hódot fogtak a szombathelyi Tófürdőn

Áttelepítik a szokatlan strandolót.

Az energiabiztonságra, a migrációra és a klímaváltozásra is hatással lehet az iráni válság

A háború következményei Európáig érhetnek, nemcsak a Közel-Keletet érinti a konfliktus.

Ingyenes lisztérzékenység-szűrés indul a győri gyerekek számára

Megérkeztek a cöliákia-tesztek, a szűrést a hatéves státuszvizsgálatokhoz kapcsolják.

Emelkedhet az Öreg-Duna vízszintje a következő napokban

Fokozott óvatosságra figyelmeztetik a vízparton tartózkodókat és a vízi sportok kedvelőit.

Több mint 50 új parkoló épül a Kígyó utcában Győrben

Egy hónapon belül elkészülhet a fejlesztés, amely a környék parkolási gondjain enyhíthet.

Felszólította a Változást a Városért Egyesület Tóth Juditot, hogy adja vissza listás mandátumát

A körmendi önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy visszaadja képviselői jogosultságait, majd nem történt semmi.

3 év börtönt kapott a férfi, aki megverte Horváth Ákos, szombathelyi színészt

Az elkövető társának 240 óra közérdekű munkát kell teljesítenie.

Jön a 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapok: három napra Győr lesz az olvasás fővárosa 

A könyvbemutatók mellett családi programok és ingyenes vásár is várja az érdeklődőket.

Megöléssel fenyegettek közterület-felügyelőket Szombathelyen

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kell bíróság elé állniuk.

Sztrókot kapott Simon Ádám, a szombathelyi H+ Média egyesület elnöke

A szervezet közleménye szerint a vezető állapota jelenleg stabil.

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott három férfi Sopronnál

Vádat emelt az ügyészség a sofőr és két utasa ellen, miután egy frontális ütközést követően magára hagyták a súlyosan megsérült sértettet.

A kínai agyagkatonáktól a kortárs festészetig – izgalmas programokkal vár a Rómer Múzeum Győrben

Tárlatvezetések, egy új kiállítás megnyitója és különleges időszaki ajánlatok is szerepelnek az eheti kínálatban.

Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökének

A DK üzent a károgóknak: folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon.

Az önkormányzat segítségével újranyitották a Szombathely-Szőlősnél kialakított P+R parkolót

Ezt a parkolót is azbeszttel terhelt zúzalékkal szórták le, ezért kellett lezárni.

Ugytudjuk: Diószegi Judit vezeti a gyermekvédelmi vizsgálóbizottságot

Információink szerint a győri országgyűlési képviselőt választották meg a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró parlamenti testület élére.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Országos Diákszínházi Fesztivált, amelynek ismét Győr adott otthont

Fiatal tehetségek vették birtokba a színpadot, az ország számos pontjáról érkezett ifjú színjátszók több napon át mutathatták be előadásaikat a városban.