A magyar népesség egy jelentős része egyedül él

Fehér Buda 2020-08-13 10:51:27
A szinglik többsége Budapesten él.

A magyar népesség egy jelentős része egyedül él, vagyis szingli - mondta Rövid Irén, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzője kedden az M1 aktuális csatornán.

A szociológus közölte: két népszámlálás adatait használta fel a kutatáshoz, és azokat tekintette szinglinek, akik 20 és 39 év közöttiek, és sem tartós párkapcsolatuk, sem házasságuk, sem gyermekük nem volt még.

Mindezek alapján elmondható, hogy a 2011-es népszámlálás időpontjában 201 ezer (12 százalék) 20 és 39 év közötti szingli élt az országban, ami 62 ezer fővel több, mint a 2001-es népszámlálás idejében.

Hozzátette, a szinglik döntő többsége (75 százaléka) a már említett korosztályba tartozik, míg 25 százalékuk idősebb (49 éves korig vizsgálta a népességet).

A vizsgálat szerint a magyar szinglik körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya magas, és meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor több szingli nő rendelkezik diplomával, mint egyedülálló férfi.

Többségük Budapesten él: minden negyedik 20 és 39 év közötti fővárosi szinglinek számit, de a megyei jogú városokban is kiemelkedő az arányuk, mint Szegeden és Pécsen - hangsúlyozta.

Kérdésre elmondta azt is, egy átlagos magyar szingli 30 éves és Budapesten él, ha férfi, akkor középfokú végzettséggel rendelkezik, ha pedig nő, akkor diplomával. A szingli nők körében sokan dolgoznak bolti eladóként, irodai adminisztrátorként vagy pénzügyi tanácsadóként. A férfiak körében pedig sok az informatikus, a lakatos és a kamionsofőr - fűzte hozzá Rövid Irén.

 

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.