A Magyar Kultúra Napján díjazták a szombathelyi kulturális élet hőseit

ugytudjuk.hu 2020-01-22 22:47:00
Négy embert tüntettek ki ma este a AGORA Szombathelyi Kulturális Központban.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

 

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatát 2020-ban BALLÓ LÁSZLÓ kapja.

Balló László több évtizede alkot Szombathelyen, ám szépírói tehetségét a fővárosban is jegyzik. (Első kötete a Magvető Kiadónál látott napvilágot.) Alkotó évtizedeiben jelentős helyet foglalnak el a helyi művelődéstörténet területén végzett kutatásai is. 2016-ban jelent meg a Hefele Menyhért bútor- és enteriőrtervező munkásságát bemutató albuma, majd egy évvel később a fertődi Esterházy-kastély építéstörténetének feltárása mellett a Szombathelyi Egyházmegye területén Hefele által épített vidéki kastélyok, templomokat megismertető kötete.


Feldolgozta többek között a szombathelyi, Vas megyei antik órák, régi órások történetét, jelenleg a Szombathely régi házait bemutató albumán dolgozik, bemutatva a város építészeti struktúrájának fejlődését, a városi lakóházak ismertetésén keresztül a polgárosodás folyamatát. 2018-ban jelent meg a Keringő álom - Szombathelyi történet c. verseskötete. A versek között elhelyezett önéletrajzi jegyzetekben hangsúlyosan jelenik meg a személyes történettől elválaszthatatlan kor, a 20. század második fele. Balló László kifejezetten szülővárosa és Vas megye kultúrtörténetének 
jobb megismeréséért és ismertté tételéért dolgozik. 50 éves írói jubileuma, a Szombathely városról írott kultúra- és művelődéstörténeti vonatkozású munkái, a helyi kulturális életben betöltött szerepe, költői életműve egyaránt predesztinálja az elismerésre.


Díjak, kitüntetések:
1987 – Vas megyei irodalmi nívódíj

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát idén két személynek veheti át. 


A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért –díj II. fokozatának egyik kitüntetését idén KISS GYÖNGYI KAPJA


Kiss Gyöngyi  2000. március 1.napjától kontírozó könyvelőként dolgozott a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum jogelőd szervezeténél, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságánál. Nyugdíjba vonulása után az intézmény tovább foglalkoztatja gazdasági ügyintézőként. Munkájában mindig megbízható hatékony, segítőkész, erőn felüli szorgalommal segíti a gazdasági feladatok ellátását. Önálló, pontos munkavégzése elengedhetetlen a feladatok ellátásában. 2019-től vezeti az intézmény irattárának selejtezési feladatait. Csendes, visszafogott személyisége nem sejteti, milyen nélkülözhetetlen tudással és tapasztalattal rendelkezik, amellyel a múzeum munkáját segíti.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért –díj II. fokozatának másik kitüntetését idén SZARVAS MAGDOLNA veheti át.

Szarvas Magdolna 1976 óta a szimfonikus zenekar tagja: először ütőhangszeres művész, majd a szervezeti átalakulás után timpanista és ütőszólam-vezető. Szakmai munkáját az együttesben eltöltött több mint 43 év alatt mindig a legnagyobb művészi igényességgel és példamutató hozzáállással látta el. A közönség is különösen kedvelte határozott, egyedi karakterét, értékelte művészi kisugárzását. Az Év Zenekari Művésze díj elnyerése a kollégák megbecsülését is tükrözi. A zenekarban működő Művészeti Bizottság tagjaként komoly szerepet vállalt a hangverseny-évadok tervezésében.


Mindemellett aktív pedagógusként a Bartók Béla Zeneiskolában, később a Művészeti Szakgimnázium jogelődjében, a Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított és ismertette, szerettette meg az ütőhangszerek világát. Fiatalabb munkatársai közül többen voltak középiskolai növendékei. Mindig arra törekedett, hogy az általa képviselt előadó-művészeti értékek folyamatosan jelen legyenek a zenekar életében. 
2019. december 31-i nyugállományba vonulásával egy meghatározó tag távozik a Savaria Szimfonikus Zenekarból.

Díjak, kitüntetések:
1991     - Bartók-Pásztory díj 
1999 - Az Év Zenekari Művésze 


 A "Kultúra Támogatásáért-díj" adományozható annak a személynek, aki a város kulturális életének fejlődése, egyes kulturális rendezvények, események megrendezése, a kultúra területén tevékenykedő személyek, művészek munkájának segítése lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert. A díjat évente egy személy kaphatja. A díjjal az Önkormányzat oklevelet és emlékplakettet ajándékoz. 


A Kultúra Támogatásáért díjat 2020-ban MESITS KATALIN kapja.

Mesits Katalin szinte észrevétlenül alakított ki évek alatt az általa vezetett Szimfónia kávézóban egy olyan, meghatározó szubkulturális közeget, amely mintegy két évtizede nagy népszerűségnek örvend különösen a fiatalabb és közép korosztály körében. Kezdetben a helyi könnyűzenészeknek biztosított térítésmentes bemutatkozási lehetőséget, majd a rendezvények sikere egyre több zeneértő és zeneszerető, kultúrát kedvelő fiatalt vonzott, melynek eredményeképpen kialakult egy sajátos klubhangulat a kávéházi térben. Az egyre népszerűbb hely egyre nagyobb közönséget vonzott, így remek lehetőségnek bizonyult a kávézó mögötti terület bevonása szabadtéri programok lebonyolításához. Így lett a zsinagóga udvar a helyszíne a koncertek (gyakori vendég Harcsa Veronika jazz-énekes és más, országos hírű előadóművészek) 
mellett filmvetítésnek, divatbemutatónak egyaránt, a kávézó a könyvbemutatóknak, kiállításoknak, a terasz a kézműves vásárnak stb. 


Mesits Katalin kedves természete, szerénysége nélkülözi az öncélúságot, önmaga előtérbe helyezését. Kulturális missziója, önként vállalt kultúraszervező tevékenysége, amelyet - hangsúlyozandó - nem a profit, hanem a minőség és a – néha pénzügyi kockázatot is jelentő rétegigény kielégítése is - vezérel, inspirálóan hat a fiatal korosztályra. Mintaértékű kezdeményezése, tevékenysége által Szombathelyen is meghonosodni látszik az a hangulat, ami a kávéházak tartozéka volt a múlt században, és ami napjainkban is segít hozzájárulni a különböző műfajok megismeréséhez, népszerűsítéséhez, az igényes szórakozáshoz és nem utolsósorban a helyi közösség megerősítéséhez.

    

Szólj hozzá!

Több mint 1 milliárd 200 millió forintos távhőfejlesztés indulhat Szombathelyen

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is

Tizenkilenc győri iskola kaphat támogatást állagmegóvási és karbantartási munkákra

A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.

Levendula, brunch és bütykölde a szombathelyi belvárosban

Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.

Nehéz örökség: az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát már áprilisra összehozta az Orbán-kabinet

Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.

Visszalép az egyetem: mégsem nyúlnak a győri Kiskút liget melletti területhez

Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.

Kreatív pólónyomtatás: hogyan készíts egyedi darabokat?

Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?

Gajdos László: leáll az azbesztes kövek Magyarországra szállítása

Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.

Lezárások jönnek az M1-es győri lehajtójánál, terelőutakra kell készülni

Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.

Egyedi ajándékötletek, amikor az idő szorít

Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.

Győr környéki bringaút is versenyben van az Év Kerékpárútja 2026 szavazáson

A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.