A legújabb elmélet szerint a Légy kreatív! műsorvezetője lehet Banksy

Fehér Buda 2020-09-08 16:17:00
Felrobban az agyunk, ha ez tényleg igaz.

Az interneten időről időre felröppennek olyan posztok, amelyek azt akarják bizonygatni, hogy végre lehullt a lepel Banksy kilétéről. A napokban a Twitteren egy újabb ilyen elmélet jelent meg, most viszont nem is akárkit, Neil Buchanant, az Art Attack, vagyis a Légy kreatív! egykori műsorvezetőjét gyanúsították meg azzal, hogy ő a hírhedt brit utcai művész.

Buchanan 1990-ben került először a képernyőkre, ekkor jelent meg a brit ITV csatornán a Légy kreatív!. Az 58 éves művész egészen 2007-ig vitte a műsort, ezután visszavonult, azóta inkább a zenével foglalkozik. Néhány Twitter felhasználónak azonban megakadt a szeme egy hasonlóságon, Banksy-ről ugyanis tudni lehet, hogy ő is a zene szerelmese.

A felhasználók ezután annak néztek utána, hogy Buchanan merre járt az évek során, és állítólag olyan összefüggésekre bukkantak, miszerint a műsorvezető többször is akkor járt egy-egy városban, amikor ott megjelent Banksy egy festménye. 

Az internet népe persze azonnal felkapta az elméletet, sokak arra emlékeztek vissza, hogy a Légy kreatív!-ban Buchanan többször az utcán dobott össze egy festményt, miközben többfajta médiumot használt. Az egész addig fajult, hogy többen Buchanan weboldalára látogattak, ahol özönleni kezdtek a kérdések Banksy-vel kapcsolatban.

null

Interesting...Neil Buchanan WAS known for his big outdoor pieces utilising multimedia props and items to craft uncanny replicas(and then sometimes getting chased down by a perturbed member of authority who he supposedly "borrowed" the materials from) pic.twitter.com/YiW9BnAL2F

Neil végül kiadott egy közleményt, amiben tagadja, hogy ő lenne az utcai művész. Buchanan PR csapat azt mondja, annyi kérdés érkezett hozzájuk, hogy nem is tudnak mindre válaszolni, de annyit elmondhatnak, biztosan nem Buchanan a híres művész.

Banksy-ről egyébként tényleg keveset tudunk, csak ritkán kerül ki róla néhány infómorzsa. Annyi biztos, hogy a művész az angliai Bristolban született, és tényleg szereti a zenét. Az évek során rengeteg embert "vádoltak" meg azzal, hogy ő lehet a rejtélyes festő, a legtöbben annak az elméletnek hisznek, hogy a perszóna mögött Robin Gunningham, egy elismert bristoli művész állhat, habár ezt az információt még senkinek sem sikerült megerősítenie.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.