A legkiszolgáltatottabbakkal dolgoznak, mégis semmibe veszik őket

Farkas Bazsi 2020-05-07 09:04:00
A szociális dolgozóknak nem jár extra prémium a vírusveszély miatt. 

A koronavírus miatt Orbán Viktor, egyszeri 500 ezer forint juttatást adott az egészségügyi dolgozóknak. Gyakran említésre kerül az orvosok, ápolók, kereskedelemben dolgozók, fuvarozók, rendőrök erőn felüli munkája, ami rendjén is van. Viszont a szociális szféra dolgozói kimaradtak az extra juttatásból és egyáltalán abból is, hogy megemlítsék őket. Pedig az idős otthonok és hajléktalan szállók most főleg rendkívül nagy veszélynek vannak kitéve. Mind az ott lakók, mind az ott dolgozó szociális munkások. Magyarországon 31 idős otthont érint a koronavírus-fertőzés. A hajléktalan szállókon úgyszintén rengeteg a legyengült, idős ember, akik veszélyeztetve vannak. A túlzsúfolt szociális intézményekben, ha megjelenik a vírus annak szörnyű következményei lehetnek. Ezeket az intézményeket nem lehet csak úgy lezárni, mint a mozikat, vendéglátó egységeket, és haza küldeni sem lehet az emberek, mint a kórházból. A dolgozókon óriási a teher és a felelősség, valamint rengeteg  intézményben  a  megfelelő körülményeket sem tudják biztosítani, ebben a helyzetben főleg fontos lenne a gumikesztyű, maszk, fertőtlenítő. Az ellátottaknak és a dolgozónak is egyaránt.  
  
A szakma társadalmi megbecsültsége rendkívül alacsony - kezdi így egy nev elhallgatását kérő szociális dolgozó. Mi lehet ennek az oka? Miért lehet az, hogy amíg egy egészségügyi dolgozók által szervezett tüntetéssel szolidaritást vállal az ország, egy szociális munkások béremeléséért zajló tüntetésen csak páran lézengenek? Úgy vélem a szakma sem érzi magát elég magabiztosnak, nincs meg a támogató közeg, és ebben a kormány sem segít. 
 
A szociális munkás nagy részben a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb embertársainkkal foglalkozik. Úgy ahogy, sokszor a társadalom szemet huny felettük, úgy az értük dolgozókért is. Valójában ez egy olyan sokrétű hivatás, ami magába foglalja: az idős, fogyatékos, hajléktalan ellátást, valamint a család és ifjúság segítést. Tehát, lényegében társadalmi és osztálybeli hovatartozástól függetlenül bárkinek szükség lehet a segítségre. 
 
A főkérdés véleményem szerint az, hogy miért is ennyire alul becsült-és fizetett a szakma. "Csendes segítők”, mintha láthatatlanok lennének. Sokak csak rájuk számíthatnak, rendszerint foglalkoznak olyan emberekkel, akiknek semmijük, senkijük nincsen.  

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.