A kutyák arcfeldolgozása nem olyan kifinomult, mint az emberé

Nagy Donát 2020-03-03 19:53:00
Viszont sok állatfaj az egész testét használja a kommunikáció során.

A Frontiers in Behavioral Neuroscience című tudományos lapban kedden ismertetett kutatás a kutyaagy arcfeldolgozó képességét tesztelte funkcionális MRI berendezéssel, és kimutatta, hogy a kutyaagy arcfeldolgozásban részt vevő területei nem reagálnak másképp az emberi arcokra, mint az ugyanezen arcok részleteiből készült mozaikokra. Az eredmények azt valószínűsítik, hogy a kutyák arcfeldolgozása nem annyira kifinomult, mint az emberé - olvasható az ELTE kutatóinak MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szabó Dóra, a cikk első szerzője emlékeztet: az arc kiemelt és különleges kategória az emberi agy számára.

"Másképp érzékeljük az arcokat, mint a mindennapi tárgyakat: például sokkal nehezebben ismerünk fel egy fejjel lefelé fordított arcot, mint egy lefelé fordított tárgyat. Az embernél az arcok feldolgozásáért speciálisan erre érzékeny agyi területek és folyamatok felelősek. Ez érthető is, ha arra gondolunk, hogy nálunk mekkora szerepe lehet a kizárólag az arcon megjelenő információknak, például egy szemvillanásnak. Ezzel szemben sok állatfaj az egész testét használja a kommunikáció során, gondoljunk csak a szőr vagy a tollak felborzolására. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon az arcok a kutyák számára is különleges jelentőségűek-e. A témában folytatott korábbi fMRI kísérletek alapján ez nem volt egyértelmű, sok minden függ a tesztek pontos körülményeitől, és az eredményeket is eltérően magyarázták a kutatók"

- idézi a közlemény Szabó Dórát.

A kísérletekben olyan családi kutyák vettek részt, akik elvégezték a több hónapot igénylő, a kutatócsoport által kifejlesztett tréninget, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy a kutyák ébren is sikeresen vizsgálhatók legyenek funkcionális MRI-vel.

A kutyák arcokra adott agyi reakcióit a kutatók két fMRI kísérletben vizsgálták. Az elsőben a kutyáknak élőben mutatták egy ember arcát - a fej körvonala, tehát a fülek, áll, haj nem volt látható - és egy azonos alakú, egyszínű felületet, majd összehasonlították a két ingerre adott agyi aktivitást.

A második kísérletben szigorúbb kontrollt alkalmaztak, az élőben is bemutatott arcokat ugyanezen emberekről készült fotókkal és az ezekből alkotott összekevert mozaikos képekkel hasonlították össze. Így biztosították, hogy a képek színe, világossága és komplexitása is hasonló legyen.

Míg az első kísérletben több agyterület is nagyobb aktivitást mutatott az élő arc bemutatásakor, ez a preferencia a második kísérletben, amikor az alacsony szintű vizuális jellemzőkre is kontrolláltak, nem volt megfigyelhető.

Andics Attila, a tanulmány vezető szerzője közölte: ebben a kísérletben nem találtak olyan speciális agyterületet kutyákban, amely kiemelten érzékeny lenne az arcokra.

Ez volt az első olyan agyi képalkotó tanulmány, amely ezt a jelenséget úgy vizsgálta, hogy közben kontrollált az ingerek körvonalára és egyéb alacsony szintű vizuális jellemzőire is. Az eredmény összhangban áll a korábbi viselkedéses vizsgálatokkal is, amelyek szerint a kutyák speciális képzés nélkül nem képesek arc alapján kiválasztani a saját gazdájukat sem, ha nem láthatják a fej körvonalait - foglalta össze a kutatás eredményeit Andics Attila.

A kutatást a European Research Council (ERC), a Magyar Tudományos Akadémia (Lendület program), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Agykutatási Program és az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatta.

Szólj hozzá!

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.

Mi is az a központi hővisszanyerős szellőztetés?

A modern technológia már az otthonok légcseréjében is kulcsszerepet játszik.