A Kowalsky meg a Vega sosem pihen

Jutányos Áron 2019-11-08 17:09:00
2018 februárjában a 15 éves jubileumuk alkalmából a Papp László Sportarénába rendezett telt házas koncerten 13.000 ember énekelt együtt a zenekarral.

Azóta már Debrecenben is volt egy hasonló nagyszabású bulijuk. És hamarosan ismét az Aréna következik. De a nagy bulik előtt és után sem ültek a babérjaikon, tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a folyamatos egész éves turné jellemzi a csapatot.

És nincs megállás a lemezkiadás terén sem, mivel a mondanivalójuk kifogyhatatlan. Újabb és újabb dalok, klipek, lemezek ez a Kowalsky meg a Vega programja. A koncertek közti napokon pedig jó szokásuk szerint Debrecenben stúdióznak, már veszik fel az új album anyagát, amelynek gyümölcse hamarosan kézbe fogható, hallgatható formában lesz. Tehát pihenésről szó sincs.

Az év vége és eleje is sok meglepetést tartogat a rajongók számára. Hamarosan forog az új klip a Tágas vizeken című dalhoz. A 2020-as év első néhány hónapja pedig igazán izgalmasnak ígérkezik, hiszen egy újdonsággal jön ki a Kowalsky mega Vega. Egy Esszenciák címet viselő verses kötet formájában lehet majd a zenekar eddigi repertoárjának dalszövegeit lapozgatni. És februárban ismét a Papp László Arénába várják a rajongókat egy nagyszabású koncerttel.

S, hogy addig sem maradjunk a zenéjük nélkül, eljönnek hozzánk Szombathelyre az Agora Savariába, 2019. november 15-én.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.