A körmendi nevelésű Golomán Györggyel szerződést bontott japán kosárcsapata

Vágvölgyi Bálint 2019-12-06 20:20:00
Rosszul szerepel a Yokohama eddig a szezonban.

Közös megegyezéssel szerződést bontott a japán élvonalbeli Yokohama B-Corsairs és a magyar válogatott Golomán György - írja a BB1.hu. A csapat gyengén kezdte a szezont, jelenleg 5 győzelem mellett 10 vereséggel áll.

A klub Facebook oldala tette ki a közleményt, melyben Golomán is megszólalt (a játékos 11 mérkőzésen 14.5 pontot, 7.4 lepattanót, 1.5 gólpasszt, 1.4 blokkot és 1.3 szerzett labdát átlagolt, közel 30 perc alatt):

"Köszönök mindent, amit a Yokohama tett értem, a legjobbakat kívánom nekik a továbbiakban."

A klub igazgatója, Tetsuya Ueda pedig így indokolta a döntését:

A tavalyi gyenge eredmények után aktívak voltunk a piacon és egy ígéretes magasembert igazoltunk a nyáron. Golomán egy olyan közegbe csatlakozott Japánban, amelyhez nem volt hozzászokva. Nagyszerű játékos, aki mindig keményen dolgozott a feltételek ellenére is. A jelenlegi eredmények alapján azonban annak érdekében, hogy kilábaljunk ebből a hullámvölgyből változtatásokra volt szükség és olyan játékosokra, akik frissítést hoznak és jobban beleillenek a koncepcióba. Az edzőkkel való találkozás után döntöttem így. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett tőle válnunk a szezon közepén, de hálás vagyok Golománnak, azért, amit a csapatért tett és a legjobbakat kívánom neki a továbbiakban.

A Facebook poszt alatt egyébként több szurkoló is nemtetszését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.