A Körmend korábbi játékosa szerint az olaszok nem fogják lebecsülni az magyar kosárválogatottat

Vágvölgyi Bálint 2019-02-20 16:29:00
Németh Istvánnak az olasz szövetségi kapitány elmondta, nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a mieink meglepetést okozzanak.

Nyakunkon a pénteki sorsdöntő Olaszország – Magyarország világbajnoki-selejtező mérkőzés, melyen a magyar kosarasoknak nyernie kellene ahhoz, hogy megőrizze esélyét a vb-kvalifikációra. Mint ismert, az első találkozót szeptemberben az olaszok nyerték 69-63-ra, a két pontot Debrecenből elhozva. Németh István, a Körmend korábbi kiváló játékosa szerint nem utazunk esélytelenül Varesébe.

– Én mindenképpen úgy gondolom, hogy van esélyünk megverni az olaszokat – mondta Németh István a BB1.hu, kosaras szakportálnak, aki légiós karrierjét éppen Olaszországban, a Benetton Treviso színeiben kezdte 2002-ben. – Már Debrecenben is egy jó meccset játszottunk velük, pedig az egy jóval teljesebb olasz csapat volt, mint amilyen a mostani lesz. A múlt héten voltam az olasz kupadöntőn, Firenzében és hallottam, hogy Datome és Melli sem lesz a válogatottal, illetve a Milánó olasz játékosai is csak a meccset megelőző este vagy csak a meccs reggelén tudnak csatlakozni a kerethez. Én úgy gondolom, hogy a magyar válogatottnak az egységessége és stabilitása szép reményekkel kecsegtethet. Abban biztos vagyok, hogy komolyan fognak minket venni, mivel meg akarják nyerni a találkozót.

Nem fognak minket lebecsülni. Beszéltünk az olasz szövetségi kapitánnyal is, és nem tartják ők sem elképzelhetetlennek azt, hogy a magyar válogatott meglepetést tudjon okozni.

A Olaszország-Magyarország vb-selejtezőt péntekeken 20.15-től játsszák.

Szólj hozzá!

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.