A kőkorszaki vadászó-gyűjtögetők is úgy használták a "közösségi hálót", mint a mai ember

Nagy Donát 2020-03-04 13:36:00
Már 300 ezer évvel ezelőtt, a kőkorszaki vadászó-gyűjtögető emberek is úgy használhatták közösségi hálójukat, mint ahogy a mai emberek.

A Zürichi Egyetem és a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) szakemberei arra a kérdésre keresték a választ, hogy az ősemberek hogyan használták fel a meglévő információkat - írja az MTI. A kutatók azt akarták meghatározni, hogy a különböző vadászó-gyűjtögető csoportok között zajló társadalmi interakció hogyan segítette a fejlett kommunikáció kialakulását. Ennek érdekében a még fennmaradt néhány vadászó-gyűjtögető közösség egyikét, a fülöp-szigeteki agta népet figyelték meg.

Az agták (vagy más néven aeták) erős társadalmi szerkezetet építettek fel kis családi közösségeik köré, amelyeket barátság köt össze. A családok tagjai gyakran látogatnak a szomszédos táborhelyekre, hogy kicseréljék az információkat és közösségi életet éljnek. Ennek a folyamatnak a követésére a kutatók az őslakosok közül egy hónapra 53 embert olyan eszközökkel láttak el, amelyek követték a mozgásukat, és óránként rögzítették társadalmi interakciókat. Ezt követően a kutatásban részt vevőket párokba rendezték, és hat gyógynövényt adtak nekik, amellyel különböző betegségeket lehetett kezelni. Megkérték őket, hogy találják ki, hogyan osztanák meg az ismereteiket a velük kapcsolatban állókkal.

A követőeszközök sok ezernyi interakciót rögzítettek az emberek között a saját táborhelyükön és más táborokban élőkkel is, ahová naponta ellátogattak. A rögzített találkozások alapján számítógépes modellt is felállítottak a kutatók, amelyben egy képzeletbeli növényi alapú orvosság létrehozását szimulálták. Mivel az emberek kicserélik egymással a különböző nézőpontjaikat, megosztják egymással a tudásukat, ez végül a gyógymódok javításához vezet - számolt be a kutatás eredményéről a iflscience.com ismeretterjesztő portál.

Andrea Migliano, a Zürichi Egyetem antropológia professzora szerint nem túlzás azt állítani, hogy a táborok közötti látogatások a ma élő vadászó-gyűjtögetők számára a közösségi médiát jelentik.

"Amikor egy problémára új megoldást keresünk, felmegyünk a netre és sok forrást megnézünk, hogy számos embertől információt szerezzünk. A vadászó-gyűjtögetők pontosan így használják a saját társadalmi hálójukat"

- fogalmazott.

A kutatók egy másodlagos mesterséges hálót is készítettek, amely olyan feltételeket szimulált, amelyben mindenki kapcsolatban áll egymással és az információ azonnal továbbítódik, akárcsak az interneten. Arra az eredményre jutottak, hogy ez a módszer hosszabb időt vett igénybe az alkalmazkodások bekövetkeztéig, mivel személyes együttműködés nem történik egyszerre a különböző csoportok között.

"Eredményeink arra mutatnak, hogy a kis és egymással kapcsolatban álló csoportok társadalmi struktúrája elősegíthette a kulturális és technológiai forradalmak sorát, amelyek az Afrikában elterjedt és onnan kivándorló emberre voltak jellemzőek"

- magyarázta Lucio Vinicius, a Zürichi Egyetem antropológiai tanszékének tudósa, a tanulmány szerzője.

A társszerző Mark Dyble hozzáfűzte: az embereknek párataln képessége van a kultúra létrehozására és felhalmozására.

"Egy egyszerű ceruzától a nemzetközi űrállomásig az emberi kultúra sok generáció gondolkodásának közös teremtménye, amit egyetlen személy nem tud létrehozni a semmiből"

- hangsúlyozta.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.