A kilakoltatták a velemi Stirling-villa idős lakóját egy el nem készült felújítás miatt

Farkas Bazsi 2020-01-08 17:30:00
160 millió forintos csomagban újították volna fel az épületet, de ebből a határidőre semmi sem készült el.

Mosolyogva, egymásnak gratulálva jelentették be politikusok még 2018 novemberében, hogy 160 millió forintból újul meg Velemben a Stirling-villa, vagy ahogy sokan ismerik, az alkotóház. Velem a Barangolás a Megyei Értékek mentén fantázianevű TOP-os projektből kapott pénzt, Cákkal, Lukácsházával és Gencsapátival közösen, így a négy településnek kellett osztoznia a 160 millió forinton. Így bármennyire is kedvezően hangzik, de ezt az összeget nem egymaga a villa kapta.

A projekt befejezési dátumát 2019 december 31-ben határozták meg. Elmentünk hát megnézni, milyen lett a felújított villa.


 
Napsütéses januári délelőtt érkezünk Velembe. A kocsiból kiszállva a Villa a megszokott módon terpeszkedik a Szerdahelyi-patak mellett. Béke és csend, éppen, ahogy Velemet megszoktuk. Az épületet körbejárjuk, de felújításnak, vagy renoválásnak, annak elkezdésének még csak nyomát sem látjuk. Keressük Annus nénit is, a ház idős lakóját, aki egy életen keresztül volt gondnoka a villának, nyugdíjba vonulása után pedig szolgálatáért azt a felajánlást kapta, hogy élete végig bent lakhat az épületben. Hiába, senki nem nyitott ajtót.


 
Közben egy kutyát sétáltató helybelivel kezdek beszélgenti, amíg a Bálint körbefotózza az alkotóházat. Aztán kiderül, hogy a 2018-as bejelentés óta itt semmi nem történt. Vagyis de.

A ház idős lakóját, Annus nénit tavaly kilakoltatta az előző polgármester.

Most a rokonai egyik házában lakik albérletben. Hogy erre miért volt szükség, azt telefonon próbáltam megtudni Szél Józsefnétől, a falu korábbi első emberétől, de mielőtt a kérdést feltehettem volna közölte, hogy ő már nem polgármester így pedig már nem kíván nyilatkozni.


 
A velünk szóba állt helybéli egyébként azt is nehezményezte, hogy a patakmeder sem lett kitisztítva pedig pár évvel ezelőtt a tavaszi olvadáskor ki is öntött, de hát nem kapkodtak azóta sem, hogy lépjenek valamit az ügyben. 


 
Bakos László (független) polgármester már készségesebb volt, mint elődje. Telefonon azt mondta, hogy az októberi megválasztása óta rengeteg félbehagyott ügy szakadt a nyakába, többek között az alkotóház ügye is, ahol egyébként kapásból egy peres eljárásba csöppent. A házhoz bevezető út ugyanis egy nem önkormányzati területen van. A korábbi polgármester pedig ahelyett, hogy megállapodott volna a telek tulajdonosával pereskedni kezdett. Ez is a felújítás egyik gátja volt. Aztán terveztek egy, a háztól különálló mosdót, ami 0-24-ben nyitva lett volna a turistáknak, de végül ebből sem lett semmi, mert a szomszédban lakók megvétózták a terveket.


 
Azonban mindezek ellenére a felújítás elkezdődhetett volna, hiszen érintett volt benne a villa nagyterme, felújították volna a színpadot, akadálymentesítettek volna, a tervekben szerepelt kiállítóterem és vizes helyiség kialakítása is. Ebből sem lett egyelőre semmi. A polgármester pedig azt mondta, igazán ő sem érti, mindez miért nem valósult meg. 


 
Rákérdeztünk a nyugdíjas gondnok, Annus néni sorsára is. Bakos megerősítette, hogy a nénit valóban kiköltöztették a villából, azt mondta ő sem értette a döntést, szerinte nem volt emberi, ahogy bántak vele.


 

A falu első embere azzal zárt, hogy folyamatos kapcsolatban van a megyei önkormányzattal, és az illetékes minisztériummal is, most azon vannak, hogy a projektet meghosszabbíthassák és idén őszig elkészüljenek a megtervezett munkával.


 
A tervek között most az is szerepel, hogy a patak felett egy új hidat építenek, a villa előtt pedig egy 6 férőhelyes parkolót alakítanak ki.


 
Kerestük a Vas Megyei Önkormányzatot is, egyelőre azonban nem kaptunk választ.

 
 
 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.