A kalapácsvető Gyurátz Rékának sem sikerült döntőbe jutnia az atlétika vb-n

Farkas Bazsi 2019-10-01 19:48:00
Két érvényeset tudott csak dobni.

A női kalapácsvetők két csoportban selejteztek a Kalifa Stadionban, a fináléhoz szükséges szintet 72 méterben határozták meg. Azt már az első csoport után látni lehetett, hogy ennél kevesebb is elég lesz a 12-es döntőhöz, mivel itt csak négyen dobták túl a 72 métert - írj az MTI.

Az Európa-bajnoki 9. helyezett Gyurátz idén elért 72,70 méteres legjobbjával 13. volt a nevezési listán. A Szombathelyi Dobó SE 23 éves atlétája a második csoportban 67,28 méterrel kezdett, majd némileg javított (67,41 m), de harmadik kísérlete érvénytelen volt, így nem került be a szombati döntőbe.

Gyurátz Réka összesítésben a 23. helyen végzett.

"A vb előtti két hónapban többször bajlódtam sérüléssel, amelyekből elég nehezen álltam fel, illetve mindig akkor sérültem meg, amikor még dolgozni kellett volna" - nyilatkozott Gyurátz Réka.

Hozzátette, a vb előtt két héttel is akadtak problémái a derekával.

"Meg kell erősödnöm, elég a versenytársaimra nézni" - mondta a szombathelyi kalapácsvető, aki júliusban megdobta az olimpiai szintet.

"Annak örülök, hogy a szintet akkor dobtam meg, amikor a világversenyek szoktak lenni" - fogalmazott, utalva arra, hogy a dohai vb szokatlan időpontban, a szezon végén van.

Gyurátz Réka elmondta, a körülményekre nem lehetett panasz, a szervezők betartották, amit ígértek: a stadionban megfelelő volt a hőmérséklet, és a légkondicionálás befújását sem lehetett érezni.

Szólj hozzá!

Itt van az ősz itt van újra, és itt vannak a hétvégi győri programok is

Fesztivál-hegyek, rally verseny a városban és azon kívül, számtalan koncert és egyéb jóság várja a látogatókat. 

A TISZA bemutatta öt alkotmánybíró-jelöltjét - hétfőn meghallgatják őket, kedden pedig meg is választhatja az új bírákat az Országgyűlés

A párt szerint a feddhetetlenség, az integritás, a függetlenség és a szakmai teljesítmény alapján választották ki a jelölteket. 

S-z-á-z-n-y-o-l-c-v-a-n! Darts hétvége Szombathelyen

Népes mezőny dobálja a nyilakat pénzektől vasárnapig az Asztalitenisz Csarnokban.

Világsztárokkal készült magyar horrorfilm premierje Hollywoodban

Bemutatták a szombathelyi Illés László Ever After című alkotását a tengerentúlon.

Közpénzek magáncélú felhasználására bukkant a kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatalnál

A hivatali VIP-bankkártyáról megkérdőjelezhető költéseket is közpénzzel fizettek ki.

Meghívta Magyar Pétert Szombathelyre Nemény András

Elsősorban az azbesz-helyzetről szeretné tájékoztatni a miniszterelnököt a polgármester.

Betonelemekkel szűkítették le a szombathelyi oladi fahidat

A híd a Dolgozók útja felújításakor extrém forgalomterhelést kapott, most megpróbálják hosszabbítani az élettartamát.

Prompt segítség ha ötlet van, de pénz nincs: szeptembertől támogatással indíthatnak saját vállalkozást az álláskeresők Győr-Moson-Sopron megyében

A program azoknak kínál új lehetőséget, akik saját üzleti tervük megvalósításával teremtenék meg maguknak a hosszú távú munkalehetőséget.

A klasszikus zenén túl – új kulturális találkozóhellyé formálja a Zichy-palotát a Győri Filharmonikus Zenekar

Irodalom, színház, film és fotográfia is bekerül a 2026/27-es évad kínálatába, miközben Baráti Kristóf rezidens művészként tér vissza Győrbe.

Ingyenes prevenciós műhelyt tartanak az ételallergiákról és ételintoleranciákról Győrben

A Petz-kórházban megrendezett programon dietetikus segít eligazodni a tünetek, a diagnosztika és a megfelelő étrend kérdéseiben.

Két premierrel, új arculattal és nemzetközi turnékkal indul a Győri Balett új évada

A LOVEre mellett ’56-os emlékelőadás, A diótörő, régi közönségkedvencek és komoly nemzetközi turnék is várják a társulatot a 2026/27-es szezonban.

Orbán Viktor posztolt, de minek: az ex-miniszterelnök három hét után előkerült, de jobban járt volna, ha csendben maradt volna

A Fidesz első embere a benzinár, a költségvetési hiány és az államadósság miatt támadta a négy hónapja hivatalban lévő TISZA-kormányt – megnéztük, hogyan álltak ugyanezek a mutatók az ő 16 éves regnálása alatt.

Változik a menetrend több Győrt érintő vasútvonalon szeptember második felétől

A Déli Körvasút munkálatai miatt december közepéig több járat módosított útvonalon és időpontokkal közlekedik.

Az építkezések nélkülözhetetlen alapanyaga: cement

A cement az építőipar egyik alapvető összetevője, amely elengedhetetlen szerepet játszik az épületek szerkezeti stabilitása és különféle konstrukciók időtállósága szempontjából.

Befejeződött Kohuth Viktor postás karrierje

A Vasivíz korábbi vezérigazgatója, és a Pannon-Víz egykori középvezetője tavaly februárig volt a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese.

A győri polgármesterhez is elért a WKW Hungária Kft. csődjének híre

Hivatalosan megerősítették, hogy évvégén 500 ember veszítheti el a munkahelyét.

Hogyan válassz tökéletes munkavédelmi cipőt?

A munkavédelmi lábbeli vásárlása sokszor gondos mérlegelést igényel.