A húrok közé csapott az Ndrew's Acoustic a csütörtöki Bájolón

Varga Mátyás 2020-02-22 15:36:00
Az alternatív zenei és az irodalmi vonulat után a rock zene is beköltözött a szombathelyi könyvtárba.

Az Ndrew’s Acoustic, vagyis Czirók András (Ciri) és Hargitai András (Hargi) volt a csütörtöki Bájoló vendége, a szombathelyi könyvtárban. Ciri már az elején elmondta, hogy ő mindig is szeretett a középpontban lenni, ezért is kezdett el zenélni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a csajozási lehetőséget is meglátta a gitározásban, és úgy gondolta hogy tesz vele egy próbát. Az elején ugyan még kicsit nehezebben ment neki, de saját bevallása szerint a lányok ezt is imádták. 

Majd később észrevette, hogy a ‘nagyok’ már elektromos gitárral nyomják, ezért ő is váltott és beszerzett egy ilyen hangszert. Körülbelül 11 éve belépett a hegyfalui Galeri zenekarba ritmusgitárosként és innentől már nem volt megállás. Harginak pedig az apukája zenélt így nála a zene iránti szerelemnek családi gyökerei vannak. Otthon volt egy akusztikus gitárjuk, ami nagyon megtetszett neki, ezért megkérte az édesapját, hogy mutassa meg neki az alapokat. Ezeket később begyakorolta, és ezután már magától jött minden.

Red Rockets: Sötét utakon (Hivatalos videoklip) dalszöveggel - 2019.

A Red Rockets zenekar Túl a horizonton című albumának második videoklipje. Az album meghallgatható, illetve letölthető az alábbi linkre kattintva: https://so...

1979 nyarán alakult meg az APEX együttes, ami 10 évig működött. Az együttes olyan népszerű volt, hogy az idén már kilencedik alkalommal rendezik meg az APEX Emlékkoncertet, amit Ciri szervez. Az idei bulit március 14-én tartják Hegyfalun. A srácok legsikeresebb zenekara a Red Rockets pár éve énekest keresett. Cirit egy zenész cimborája ajánlotta be a bandának, akik egy meghallgatást követően úgy döntöttek, hogy ő lesz számukra a tökéletes frontember. De ez már 5 és fél éve volt. Az banda akkori gitárosának, Kiss Mártonnak egyre kevesebb ideje volt a zenekarra, ezért Hargi is csatlakozott szólógitárosként.  

A rocker életben az volt számukra mindig is vonzó, hogy a nagy zenekarok turnékra járnak, ahol mindig hatalmas tapsot kapnak. Valamint a saját lemezüket dedikálják, de a tagoktól is kérnek aláírást. Mivel mindketten imádnak zenélni úgy gondolták, hogy tesznek ezzel egy próbát. Később a siker íze sem maradt el, az pedig csak plusz öröm számukra, hogy maradandót alkothatnak. Hiába imádják a metált és a rockot, mindkettejükben jelen van a lágyabb, dallamosabb vonal, amiktől teljesnek érzik magukat. Korábban az apexes próbák előtt és után is zenélgettek kicsit, amiből 2012-ben kinőtte magát az Ndrew’s Acoustic formáció. A 2014-es Átjáró Másként Könnyűzenei Tehetségkutató Fesztiválon még egy különdíjat is megszereztek. 

Ndrew's Acoustic-Új világ

null

Az pedig, hogy miért ez a nevük roppant egyszerű. Mivel mindketten András a keresztnevük és akusztikus zenét játszanak, ezért erre a névre esett a választásuk. A dalszövegírás és a zeneszerzés terén is Hargi veszi ki a munka oroszlánrészét, mivel mindkettőért ő a felelős. Ciri saját bevallása szerint 30 éve alkotói válságban szenved, bár egy Red Rockets dalhoz az egyik verse-t ő írta. Van amikor gitározgat és egyszer csak megtetszik neki egy téma, azt felveszi hogy később ne tűnjön el a feledés homályába. Majd ezeket előveszi és erre írja a meg a szöveget. Gyakran előfordul, hogy kuka az a pár sor amit előző nap megírt, de volt olyan is, hogy fél óra alatt készen volt egy egész dalszöveggel. 


2019-ben jelent meg az első Red Rockets nagylemeze ami igazán ütősre sikerült. Ekkore érezték igazán azt, hogy beérett a sok munka gyümölcse. A 10 dal között találunk olyat, ami kicsit metálos hangzású, de vannak rajta punk és természetesen rock számok is. Az együttesnek bőven voltak emlékezetes koncertjeik, mivel a Kalapács és a Rómeó Vérzik zenekarral is turnéztak. Egy erdélyi turné során a hét minden napján felléptek. 

A terv az volt, hogy csak minden másnap fognak kirúgni a hámból, de ez a Kalapáccsal állításuk szerint lehetetlen küldetés volt. Jósziékkal nem sikerült. Minden koncert jól sikerült, amik után hajnalig szórakoztak, bár a reggeli kelés eléggé megviselte a zenekar tagjait. De eljuttak még többek között olyan legendás helyekre, mint a debreceni Roncsbár, vagy a Barba Negrába is eljutottak. Továbbá a Petőfi Rádiónál is készítettek velük interjút, valamint két dalukat is játsszák. Lassú és nehéz folyamat volt, de végre elindult a Red Rockets híre. Az volt a legnehezebb, hogy elérjék azt, hogy az együttes fenntartsa magát, de ezen sikerült  túljutniuk és minden évben egyre feljebb jutottak. 

Red Rockets - Hajt a vér (Official Music Video HD 2016)

Tagok: Czirók András - Ének Kinöhl Dávid - Gitár, Vokál Hargitai András - Gitár, Vokál Faragó Gábor - Bass, Vokál Kálmán Balázs - Dob Zene: Red Rockets Szöve...

A visszajelzések  alapján van fantázia az Ndrew’s Acousticban is, mert nagyon szeretik az emberek. Szeretnének is komolyabban foglalkozni ezzel a formációval, mert így nem kell megvárniuk egy fesztivált, vagy éppenséggel egy hétvégét, hanem hétköznap is fel tudnak lépni akár kávézókban is. Szeretnék komolyabban csinálni az Ndrew’s-szal. Zárásul megtudtuk, hogy a március 14-i APEX emlékkoncert után a Red Rockets-szel áprilisban találkozhatunk a Végállomás Klubban, valamint ősszel lesz egy kisebb turnéjuk, amiről pontos információkat csak a jövőben árulnak el.
 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.