A Hungast a jövőben is az SZKKA mellett áll

ugytudjuk.hu 2020-06-12 18:42:00
A csapat névadó szponzora azt várja, hogy a lányok a csupa szív játékukkal még inkább beleerősödjenek az NB1-be, és az idei szezonhoz hasonlóan hétről hétre harcos, megalkuvást nem tűrő játékkal örvendeztetik meg a szurkolókat.

A Hungast csoport 1996-ban kezdte meg tevékenységét a közétkeztetési piacon. A tulajdonosok és a vezetőség minőségre törekvő, megfontolt és korrekt üzleti gondolkodásának eredményeképpen mára Magyarország számos településén, hozzávetőlegesen 3.000 munkatársat foglalkoztatva többszázezer fogyasztó ellátásáért felelősek a közétkeztetési szegmensben, illetve a munkahelyi étkeztetés területén - olvasható a csapat honlapján.

A cégcsoport előszeretettel támogatja a sportot, év elején névadó szponzorként állt NB I-es csapat mellé. Enyedi Csaba kommunikációs igazgatóval beszélgettek, és értékelték az elmúlt fél évet.

Milyennek látta az első szombathelyi NB I-es szezonunkat?

Egy újonc csapat számára mindig kiszámíthatatlan, hogy mennyire képes felvenni az egy osztállyal feljebb edződött klubok által diktált iramot. Ennek megfelelően rendszerint a tisztes helytállás az alapvető cél a frissen feljutottaknál. Úgy vélem ez a Hungast-Szombathely esetén nagyszerűen meg is valósult, amiért ezúton is szeretnénk gratulálni a játékosoknak, edzőknek, klubvezetőknek, és a szurkolóknak egyaránt.

Mit szólt ahhoz, hogy a koronavírus-helyzet miatt idő előtt ért véget a bajnokság?

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy az egész világ lélegzet visszafogva várta – és sokan most is ezt teszik még – hogy mit hozhat ez a pandémiás helyzet a mindennapokban. Nem volt ez másképp a sportéletben sem. A szakszövetségek nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen a bajnokságok felfüggesztése után egyszerre kellett igazságos, de a következő szezont lehetőség szerint már nem befolyásoló döntést hozniuk. Az MKSZ azt a megoldást választotta, hogy befejezi az ez évi lebonyolítást. Nincs okunk megkérdőjelezni ennek jogosságát, együtt kell élnünk ezzel a helyzettel. Nyilván szerettük volna hétről hétre látni a lányokat a pályán, de ez csak egy volt a temérdek, lemondással járó tevékenységek közül.

Hogyan érintette az Önök cégét a koronavírus-helyzet?

Röviden: rosszul. Nagy és tőkeerős cégcsoport a Hungast, amely több lábon áll. A megrendeléseink legnagyobb része azonban a gyermek-és diákétkeztetésből, valamint a munkahelyi étkeztetésből tevődik össze. Mivel mindkettő szegmens pillanatok alatt „állt le”, ez drámai befolyással bírt a mi bevételeinkre is.

Magyarország piacvezető étkeztetési szolgáltatójaként valljuk, hogy az étkeztetés felelősség. Hisszük, hogy a ma étele a holnap emberét, annak testét és szellemét is építi. Fogásaink nem csupán a napi energiát szolgáltatják, hanem összetevőikkel, és elkészítési módjukkal utat mutatnak egy egészségesebb élet felé. Elhivatottsággal, szakértelemmel, és innovációval hosszú évek óta mutatunk követendő példát a szegmens minden szereplőjének, mindezt fogyasztóink megelégedésére. Ezért is lett a Hungast étel, élmény, és gondoskodás hármasa egyben.

Mit vár a következő szezontól?

Azt, hogy a lányok továbbra is a csupaszív játékukkal még inkább beleerősödnek az NB1-be, és nem csak a szépségükkel, hanem az idei szezonhoz hasonlóan hétről hétre harcos, megalkuvást nem tűrő játékkal örvendeztetik meg a szurkolókat.

Ott lesz ősztől is a lelátókon?

Amikor csak időm engedi igen, méghozzá családostól! Mi a Hungastnál mindig kiemelten kezeltük a sport szponzorációt. Úgy az élsportban, mint a tömegsportban a kezdetektől jelen voltunk az anyagi lehetőségeinkhez mérten is nagyvonalúan. Terveink szerint a jövőben sem lesz ez másként, az SZKKA számíthat a jövőben is a támogató segítségünkre.

Forrás: Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.