A helyszínről elpucoló vétkes sofőröket keres a rendőrség Győrben

Papp László Tamás 2020-09-22 14:40:00
Balesetet okozó autósok lógtak meg - a hatóság a lakosság segítségét kéri.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik az alábbi közúti közlekedési baleseteket látták, vagy arra vonatkozóan bármilyen információval tudnak szolgálni.A felhívások kapcsán bejelentést tehetnek személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, Győrben, a Zrínyi út 54. szám alatt vagy az 520-092 telefonszámon, illetve 520-094-es telefonszámon – áll a rendőrségi felhívásban.

Győrben, a Szövetség utcában közlekedett 2020. szeptember 19-én 17 óra 30 perc körüli időben egy – vélhetően szürke vagy fekete színű – személygépkocsival a Hédervári út irányába egy ismeretlen személy. A Hédervári-Szövetség úti körforgalomba történő behajtása során nem biztosított áthaladási elsőbbséget a már körforgalomban haladó Opel típusú személygépkocsi részére, és annak nekiütközött. A baleset okozója a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.

Ismeretlen személy 2020. szeptember 12-én 20 óra és szeptember 14-én 8 óra közötti időben, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, feltehetően tehergépkocsival Győrben, a Lehel utca 8. szám előtt, az úttest mellett kialakított várakozóhelyen hátramenetet hajtott végre, amelynek során a mögötte álló Toyota típusú személygépkocsinak nekiütközött. A baleset következtében a gépkocsikban anyagi kár keletkezett. Az ütközés után az ismeretlen sofőr a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta.

Győrben, a Rónai Jácint utcában a Kossuth híd felől a Szövetség utca irányába közlekedett 2020. szeptember 14-én 9 óra 22 perc és 9 óra 37 perc közötti időben egy ismeretlen személy, ismeretlen honosságú és típusú gépjárművel. Haladása során, a Rónai Jácint utca 4. szám előtt, az úttestre párhuzamosan kialakított várakozó helyre történő beállásakor – feltehetően figyelmetlensége okán – nekiütközött az ott várakozó Citroen típusú személygépkocsinak, amelynek következtében a gépkocsikban anyagi kár keletkezett. A baleset okozója a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott.

Ismeretlen személy 2020. szeptember 14-én 14 óra 50 perckor, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival Győrben, a Móricz Zsigmond rakpart 5. szám előtt található parkolóban szabálytalan hátramenetet hajtott végre, amelynek során a mögötte szabályosan várakozó fekete színű Audi Q8 típusú személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében az Audi gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.