A győri útkezelő szerint a MÁV hétfőn elkezdi kijavítani a Nádor-aluljáróban bűzt okozó hibát

Papp László Tamás 2020-12-18 19:44:00
Lentebb közöljük a szervezet kérdésünkre adott válaszát.

December 12-i cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy Nádor-aluljáróban vízátfolyás tapasztalható, (melyről tábla is tájékoztat) s ennek érezhető szaga, bűze is van. Érdeklődtünk a városi útkezelőnél, mi ennek az oka, a forrása, mikor lesz elhárítva, valamint ki az illetékes az ügyben?

Akkor az Útkezelő úgy tájékoztatott, hogy a Nádor aluljáró járda-kerékpárút szakaszán a falon átszivárgó víz az aluljáró vasbeton szerkezete felett és mögött elhelyezkedő csatornavezeték hibájából jelent meg. A csatornavezeték az aluljáró feletti sínpályák környezetében van, a csővezeték a MÁV tulajdona. Mint az Útkezelő illertékese akkor elmondta: a MÁV megkezdte a hiba forrásának felkutatását. A vasúti pályatestek környezetében korlátozottak a beavatkozási lehetőségek, ennek ellenére ígéretet kaptunk a vasúttársaságtól a hiba minél előbbi feltárására és megszüntetésére. 

Mi ez a bűz a győri Nádor aluljáróban? Utánajártunk!

A Nádor aluljáróban napok óta vízátfolyás tapasztalható, (melyről tábla is tájékoztat) s ennek érezhető szaga, bűze is van. Érdeklődtünk a városi útkezelőnél, mi ennek az oka, a forrása, mikor lesz elhárítva, valamint ki az illetékes az ügyben? Fotó: Papp László Tamás „A Nádor aluljáró járda-kerékpárút szakaszán a falon átszivárgó víz az aluljáró vasbeton szerkezete felett és mögött elhelyezkedő csatorna vezeték hibájából jelent meg.

Újra érdeklődtünk, hol tartanak a munkálatok? „A MÁV december 21-én kezdi el javítani a vasúti pálya és az aluljáró közötti csatornaszakasz aknáját. Bízunk benne, hogy a hiba javítása ezzel befejeződik. Ha továbbra sem szűnik meg a folyás, akkor újabb javítást kérünk a vasúttársaságtól” – felelte Máthé-Tóth Péter műszaki vezető, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete sajtószóvivője.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.