A Győri Nemzeti Színház igazgatója: Én nagyon szeretem ezt az épületet

Pintér Bence 2020-06-17 16:13:00
A Győr Plusz Rádió műsorában kérdezték a Győri Nemzeti Színház tervezett költözéséről Forgács Pétert – érdekes választ adott.

Először beszélt nyilvánosan a Győri Nemzeti Színház épületének tervezett lebontásáról és a társulat esetleges költözéséről Forgács Péter, a színház igazgatója, aki a Győr Plusz Rádió vendége volt szerda reggel.

Forgács az interjú végén kapta meg az óvatosan feltett kérdést, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy meddig játszik ebben az épületben a társulat. A színházigazgató erre először mondandójában többször is elakadva dicsérte a városvezetés új tervét, amely alapján ugyebár új színházépület épülne az Árkád mellé tervezett kulturális negyedbe. „Én... Hogy is mondjam... Drukkolok minden új dolognak, és hát ugye egy helyen lenne itt a... A hangversenyteremtől kezdve a színházig a fiataloknak egy... Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdeményezés” – kezdte a választ.

Aztán így folytatta: „Bár én nagyon szeretem ezt a színházat, sőt, azért... Győrben ez a színházépület meghatározó azt hiszem mindenkinek. Én mivel itt töltöttem, hát tizenévet, mint színész, rendező, igazgató, én azért nagyon szeretem ezt az épületet.”

Dézsi Csaba András polgármester korábban az új elképzelés mellett érvelve arról beszélt, hogy az érvényben lévő felújítási terv kapcsán elmondta: „Úgy tudom, hogy sajnos a színház felújításának tervezésénél a balett és a színház vezetőjének a véleménye nem nyomott túl sokat a latban.” A fenti nyilatkozat után azonban felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi tervezés során mennyit nyom alatban a színház vezetőjének véleménye. 

A minap adtunk hírt egy reprezentatív közvélemény-kutatásról, amely szerint a győriek hetven százaléka egyetért a színházigazgatóval, annyiban legalábbis biztos, hogy nem bontanák le az épületet.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.