A francia sárgamellényesek önálló listát állítanak az EP-választásra

Vágvölgyi Bálint 2019-01-24 16:21:00
Két hónapja tüntetnek a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen.

Önálló listát állít a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen két hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon. A felmérések szerint a kezdeményezés a harmadik helyen végezhet Emmanuel Macron államfő pártja és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléstől mögött, de elsősorban ez utóbbitól hódítana el voksokat.

A szerda este közzétett közlemény szerint az állampolgári kezdeményezés tömörülése (RIC) néven bemutatott listán még csak tíz név szerepel a szükséges 79-ből.

A listavezető Ingrid Levavasseur, egy 31 éves kétgyerekes normandiai ápolónő, aki kiváló rétori képességeivel és hosszú vörös hajával a kezdetek óta a sárgamellényes mozgalom egyik arcának számít. A BFM hírtelevízió állandó kommentátori posztot is ajánlott neki, de a sárgamellényesektől érkező fenyegetések miatt a nő végül nem vállalata el a munkát.

A kezdeményezés célja február közepéig összeállítani a 79 névből álló teljes listát a Franciaországban május 26-án esedékes EP-választásokra.

"Már ma is ki tudnánk könnyen állítani 79 embert, de a részvételi demokráciát választottuk. Belső szavazás lesz a jelenlegi jelöltek között a többi hely kijelölésére" - mondta a francia hírügynökségnek Hayk Shahinyan, a mozgalom kampányfőnöke, aki maga nem szerepel a listán.

A jelöltállítás minden állampolgár számára nyitott. A sárgamellényesek ugyanúgy pályázatot hirdetnek a képviselői helyekre, mint ahogy azt Emmanuel Macron pártja tette a 2017-es nemzetgyűlési választások előtt. A közlemény szerint a sárgamellényesek azért választották az Állampolgári Kezdeményezés Tömörülése elnevezést és annak francia rövidítéseként a RIC megjelölést, mert az megegyezik a sárgamellényes mozgalom legfőbb politikai követelésének számító állampolgári kezdeményezésű népszavazás francia rövidítésével. (Franciaországban csak az államfő kezdeményezhet népszavazást, az állampolgároknak ezt nem teszi lehetővé az alkotmány).

A RIC egyben a "különböző kezdeményezés koordinátoraként" is szeretne fellépni a közlemény szerint. A mozgalom úgy véli, hogy a sárgamellényesek tüntetései világossá tették, hogy "az elégedetlenséget olyan humánus politikai projektté kell átalakítani, amely képes a sárgamellényeseket hónapok óta támogató franciák kérdéseire válaszokat adni".

Jelezték azt is, hogy a megválasztott EP-képviselők a mandátumuk ideje alatt is folyamatosan konzultálni fognak a választókkal.

"Nem akarjuk többé elszenvedni az európai intézmények döntéseit, valamint a technokrata és pénzügyi kasztok diktátumait, amelyek a lényeget felejtették el: a humánumot, a szolidaritást és a bolygónkat" - írták a sárgamellényesek.

A listán szereplő tíz jelölt 29 és 53 év közötti, nagyon különböző foglalkozású francia állampolgár a vállalakozóktól jogászon és targoncavezetőn át háztartásbeli anyákig és köztisztviselőkig.

Elemzők szerint a sárgamellényes mozgalom elsősorban a radikális jobboldaltól és a szuverenistáktól vehet el szavazatokat, és annak a kormánypártnak az esélyeit javíthatja az EP-választásokon, amelynek ellenében létrejött.

Emmanuel Riviere, a Kantar Public France közvélemény-kutatóintézet elemzője a Le Monde című napilapban úgy vélte, hogy a sárgamellényesek sok olyan embert behozhatnak a választófülkékbe, akik eddig nem szavaztak.

"Elég kimenni a körforgalmakban felállított úttorlaszokhoz megérteni, hogy milyen sok a tartózkodó szavazó" - hangsúlyozta. Véleménye szerint azok, akik a mozgalmat támogatják, nem a politikai centrumhoz tartoznak, ezért a sárgamellényesek feltételezhetően a radikális jobboldaltól és a radikális baloldaltól vesznek majd el szavazatokat, s ezzel a kormányzó Köztársaság lendületben győzelmét segíthetik jövő májusban, azaz a sárgamellényesek párttá alakulása leginkább a legfőbb ellenfelük, Emmanuel Macron pártjának jön jól.

Az Elabe közvélemény-kutatóintézet szerdán megjelent felmérése szerint ha most tartanák az EP-választásokat, a sárgamellényesek 13 százalékot érnének el a kormányzó Köztársaság lendületben és a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés mögött, maguk mögé szorítva a jobbközép Köztársaságiakat és a radikális baloldali Lázadó Franciaországot. Múlt héten az Ipsos még csak 7,5 százalékot jelzett a sárgamellényes mozgalomnak.

Mindkét közvélemény-kutatás azelőtt készült, hogy a sárgamellényesek bejelentették a listaállítást, azaz egy hipotézist vizsgáltak, nem pedig a RIC elnevezésű lista támogatottságát.

A CNews hírtelevízióban Marine Le Pen nem ismerte el, hogy pártja számára rossz hír az RIC megalakulása.

"Nekem nem jelent problémát, hogy lesz egy sárgamellényes lista. Az a kérdés, hogy ezek után meg tudják-e őrizni a függetlenségüket és az autonómiájukat. A veszély ugyanis megvan, volt szocialista aktivistáknak ezen listák körüli feltűnése miatt" - mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést