A Fidesz-szavazókat az álszentség bosszantja a Szájer-botrányban

ugytudjuk.hu 2020-12-28 07:33:00
A kormánypártiak többsége nem a melegpartit vagy a drogot, hanem a politikus álszentségét tartják a legdühítőbbnek – derül ki a Publicus kutatásából.

A Fidesz-szavazók 40 százaléka számára az volt a legfelháborítóbb Szájer József brüsszeli szexbotrányában, hogy a párt alapítója, Orbán Viktor egyik legszorosabb politikai szövetségese életvitelével szembe ment mindazzal, amit pártja hirdetett a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról – derül ki a Publicus Intézet friss reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a Népszava ismertetett.

A Publicus Intézet – 1499 ember megkérdezésén nyugvó – felmérése szerint az emberek 64 százaléka egyetértett azzal: „A Szájer-ügy rávilágított arra, hogy a kormánypártok által hirdetett értékrend csak a szavazók meggyőzését szolgálja, valójában nem ezt tartják fontosnak, hanem a hatalom megtartását". Még a Fidesz-hívek 16 százalék is így gondolja ezt.

A kormánypárti hívek 62 százaléka szerint az, amit Szájer tett az „magánügy, mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja". A kormánypártiak 35 százaléka viszont azzal értett egyet, hogy a történtek közügynek számítanak, „hiszen tettei ellentmondanak a pártja értékrendjének". Az ellenzéki szavazók jellemzően 80 százalék fölötti arányban értettek egyet az utóbbi válasszal, míg kevesebb mint tizedük tartotta magánügynek a botrányt. A kissé megengedőbb MSZP-Párbeszéd hívek 14 százalékos arányban értettek egyet ezzel.

A fideszesek negyven százaléka azt tartja a legdühítőbbnek, hogy a politikus „életvitelével szembe ment mindazzal, amit pártja hirdetett a családról, a heteroszexualitásról és a kábítószer-használatról”. Ehhez képest csak 17 százalékukat háborította fel leginkább az, hogy drogot találtak nála – miközben az ellenzék körében 80 százalék fölötti ez az arány. Minden tizedik kormánypártit bántott az a legjobban, hogy orgián vett részt, és 12 százalékuk azon háborodott fel, hogy a szexpartin férfiak vettek részt. 36 százalékuk a belga járványügyi szabályok megsértésén volt legjobban felháborodva.

A felmérés szerint a Fidesz-hívek 84 százalékának meggyőződése, hogy Szájer József titkosszolgálati akció áldozata lett, pedig még a kormánypárt vezetői szerint sincs erre bizonyíték.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.