A Fidesz frakcióvezetője szerint a közös ellenzéki EP-lista egy Soros-lista lesz

ugytudjuk.hu 2019-01-06 16:01:00
Úgy látszik, Kocsis Máténak is nagyon hétvége van.

Kocsis Máté vasárnap délután Facebook-oldalán úgy fogalmazott: a közös ellenzéki EP-lista végre "tiszta vizet önt a pohárba. Ez egy Soros-lista lesz, melyre csak azok kerülhetnek fel, akik támogatják a bevándorlást" - írta a fideszes politikus az Origo egyik cikkének megosztása mellé.

Szombaton a parlamenti ellenzéki pártok, szakszervezetek és civilek közös kormányellenes tüntetésén Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kijelentette, hogy létrejött az egység a Parlamentben és az utcákon, ezért egységre kell törekedni az EP- és az önkormányzati választásokon is, közös ellenzéki jelöltet kell indítani mindenhol.

Az Országgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén, napirend előtt Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője felszólalása keretében frakciótársaival, valamint a DK és az MSZP jelenlévő képviselőivel együtt egy esküt olvasott fel, amelyben arra tett fogadalmat, hogy az "ellenállás" céljaihoz és a magyar emberek követelésének öt pontjához hű lesz, annak megvalósítása érdekében minden demokratikus ellenzéki erővel együtt dolgozik, minden fórumon képviselni, terjeszteni fogja a követeléseket.

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen ülés után közösen álltak ki az Országház főlépcsőjére a kormánnyal szembeni ellenállás jegyében a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd képviselői, függetlenekkel, valamint a Momentum politikusaival kiegészülve. Ahogy előzőleg a rendkívüli ülésen, úgy itt is fogadalmat tettek az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, vállalva, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért.
 

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

A Haladás-szurkolóknak megszűnt létezni Király Gábor

Közös nyilatkozatot adtak ki a szurkolói csoportok. A Szombathelyi Haladás jelenlegi ügyvezetője által elnököl szurkolói egyesület is megosztotta az állásfoglalást.

Angol házi döntőt rendeznek az Európa Ligában

A hazai bajnokságban vergődő csapatok vívnak a második számú európai trófeáért.

Titkos kalandozás a hálószobában

Szigorúan felnőtteknek szóló tartalom!

Pintér Sándor nem segít Pintér Bencének

Segítséget nem, de vállveregetést kapott a győri rendőrség a Belügyminisztériumtól. 

Áprilisban a tavalyihoz képest 4,2%-val nőttek az árak

Márciushoz képest viszont már csak 0,2% volt az infláció.

Iskolabusz létesítésének kérdésével szondázzák a sárvári szülőket

A városvezetés szerint ez lehet a megoldás a dugók megszüntetésére.

Fideszes lobbierő: kikosarazta a Magyar Közút Antal Imrét

A győri önkormányzati képviselő a Széchenyi híd zajvédő falának meghosszabbítását szerette volna elérni.

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.