A férfi kosárválogatott a címvédő szlovénokkal került egy csoportba az Eb-selejtezőben

Vágvölgyi Bálint 2019-07-22 14:34:00
Csupa szomszédos országgal kell megküzdenie Sztojan Ivkocsics csapatának.

A magyar válogatott a címvédő szlovén, valamint az ukrán és az osztrák csapattal találkozik majd a 2021-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőjében. A nemzetközi szövetség (FIBA) hétfői, müncheni sorsolását a magyar csapat a 6. kalapból várta, így az már korábban biztossá vált, hogy ellenfeleit a 2., a 3. és a 7. kalapból kapja.

A 41. férfi Eb csoportmeccseinek a helyszíne Köln, Prága, Milánó és Tbiliszi lesz, míg a kieséses szakasznak Berlin ad otthont. A 32-es selejtezős mezőnyt nyolc négyes csoportba sorsolták, a nyolcadik kalapból az előselejtezős csoportok négy, még ismeretlen győztesét húzták. Az előselejtezős tornákat augusztusban rendezik. A selejtezőben a csoportok végeredménye körmérkőzések után alakul ki, a 24 csapatos kontinensbajnokságra csoportonként az első három helyezett jut ki. Kivétel azokban a négyesekben lehet, amelyekben a négy rendező - Németország, Csehország, Olaszország és Georgia - valamelyike szerepel. Ugyanis védett együttesként az ő továbbjutásuk biztos, amennyiben tehát nem végeznek az első három között, úgy csak az első és a második válogatott jut tovább abból a négyesből.

A magyar férfi válogatott legutóbb 2017-ben, 18 év távollét után vett részt kontinenstornán, s akkor a kolozsvári csoportból az isztambuli helyosztókra továbblépve a nyolcaddöntőig jutott. Az Eb-aranyérmet a szlovénok kilenc győzelemmel veretlenül szerezték meg, az ukránok - a magyarokhoz hasonlóan - két győzelemmel és négy vereséggel nyolcaddöntősként végeztek, míg az osztrákok nem jutottak ki a kontinensbajnokságra.

A selejtezőben három kört rendeznek, jövőre kettőt - február 17-25., illetve november 23. és december 1. között -, míg a zárásra 2021. február 15-23. között kerül sor.

A 2021-es Eb-n egy csoportkör küzdelmeinek megrendezésre Magyarország is pályázott, sikertelenül.

Férfi kosárlabda Eb, a selejtezős csoportbeosztás:

A csoport: Spanyolország, Lengyelország, Izrael, előselejtezős csoport győztese (Szlovákia, Ciprus, Románia)
B csoport: Oroszország, Olaszország (rendező), Észak-Macedónia, Észtország
C csoport: Litvánia, Csehország (rendező), Belgium, előselejtezős csoport győztese (Albánia, Dánia, Fehéroroszország)
D csoport: Horvátország, Törökország, Hollandia, Svédország
E csoport: Szerbia, Finnország, Georgia (rendező), előselejtezős csoport győztese (Izland, Portugália, Svájc)
F csoport: Szlovénia, Ukrajna, MAGYARORSZÁG, Ausztria
G csoport: Franciaország, Németország (rendező), Montenegró, előselejtezős csoport győztese (Koszovó, Luxemburg, Nagy-Britannia)
H csoport: Görögország, Lettország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.