A Falco edzője szerint, máshogy is alakulhatott volna az Alba elleni meccs végjátéka

Vágvölgyi Bálint 2019-03-03 09:32:00
Edzői nyilatkozatok a szombati meccs után.

Ahogy azt már tegnap megírtuk, a Falco KC kemény küzdelemben ugyan, de kikapott az Alba Fehérvár csapatától idegenben. A szombathelyiek hivatalos honlapján olvasható a két edző értékelése a mérkőzés után.

Jesus Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: – Volt egy hosszabb szünet, amelyet kemény edzésekkel töltöttünk, sajnos egy ilyen periódus után rizikós, hogy a csapat fel tudja-e venni a mérkőzések ritmusát. Ennek tükrében nem is kezdtünk jól, mert sem támadásban, sem védekezésben nem azt nyújtottuk, amit megbeszéltünk. Amikor azonban védekezésben váltottunk, akkor már sikerült könnyű kosarakat, labdákat szerezni. Állandósult a nyolc-tíz pontos vezetésünk, amit csaknem a meccs végéig megőriztünk, de a hajrában sok labdát eladtunk, pontatlanok voltunk, és erre majdnem ráfizettünk. Annak örülök, hogy a csapat higgadt tudott maradni, és győzni tudtunk.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, nekünk is lett volna esélyünk a győzelemre. Keményen harcolt, mindent megtett a csapatom. A meccs első harmadában sokkal nagyobb önbizalommal játszottunk, bizonyítja ezt, hogy az Alba sem támadásban, sem védekezésben nem tudott reagálni a mi játékunkra. A találkozó végén nagyon nehéz szituációban dobott a Fehérvár kosarat, amely szerencsés volt. Máshogy is alakulhatott volna a végjáték.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.