A Falco edzője nehéz meccset, telt házat és szenzációs hangulatot vár a ZTE ellen

Vágvölgyi Bálint 2020-01-03 15:11:00
Gasper Okorn csapatában mindenki egészséges.

A ZTE egy debreceni vereség után, a bajnoki címvédő pedig egy fölényes hazai siker után kezdi meg az új évet. Október 9-én 74-55-re a Falco nyert az Aréna Savariában, akkor még Curry és Bibbins nélkül játszottak a csapatok. A két csapat trénere a BB1.hu, kosaras szakportálnak nyilatkozott a meccs előtt.

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Az előző körben nem sikerült győznünk Debrecenben, de az első hat percet leszámítva jól játszottunk. Küzdöttünk, próbáltuk megcsinálni azt, amit megbeszéltünk és igazából egy egál meccsen kaptunk ki annak ellenére, hogy mínusz húszról álltunk fel. Nagyon rosszul kezdtünk, a holnapi találkozón mindenképpen az a célunk, hogy a saját játékunkat rendbe rakjuk és különösen odafigyeljünk az első percekre. Nem szokott eddig gond lenni ezzel. Visszanéztük a meccset, tudjuk, hogy mit rontottunk el, megpróbáljuk a hibáinkat kiküszöbölni. Nem lehet más a célunk holnap, mint győzni, főleg hazai pályán. Az más kérdés, hogy egy olyan csapat jön most hozzánk, amelyet eddig ebben a bajnokságban csak egyszer győztek le. Az idegenbeli összecsapásaikon is magabiztosak, dominánsak. Egy Európában edződő együttesről van szó, amely a Bajnokok Ligájában is jó helyen áll a továbbjutás szempontjából. Sokan is vannak, olyan rotációval tudnak játszani, amivel negyven percen keresztül tudnak egy nagyon magas ritmust diktálni védekezésben. Általában az ellenfeleik ezt viselik a legnehezebben. Pontosan azért, mert ugyanolyan tempóban kosárlabdáznak végig, ezért könyörtelenül használják ki azt a 2-3 perces rövidzárlatot, amit az aktuális riválisuk ad nekik. Az a célunk, hogy negyven percen keresztül tudjunk koncentrálni, ami nagyon nehéz lesz, de játszottunk már nagyon jól ebben ez összetételben, például hazai pályán a Körmend ellen. Igazából ott sem mi voltunk az esélyesek, de jól tudtunk szerepelni, ahogy az Alba ellen is, és bízom benne, hogy holnap is sikerülni fog. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a Szombathely mindkét csapatnál jobb jelen pillanatban. A labda gömbölyű, nem lennénk sportemberek, ha nem arra törekednénk, hogy a klubért, a szurkolókért és magunkért küzdjünk a győzelemért, ez holnap is így lesz. Volt több problémánk is, jelenleg Djurics játéka kérdéses, neki becsípődött egy ideg a hátában. Kezeléseket kap, gyógytornán van. Ma délután meglátjuk, hogy tud-e edzeni, ha igen, akkor holnap is pályára lép.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Szomszédvári rangadó előtt állunk, az egerszegi mindig is egy kemény helyszín volt a Falco számára. A ZTE játékerejéről elég, ha csak annyit mondok, hogy otthon legyőzték már az Albát és a Körmendet is, ez mindenkinek egy intő jel lehet. Tisztában vagyunk vele, ha nem játszunk magas szinten, azon a szinten, ami elvárható tőlünk, akkor akár problémáink is lehetnek. A ZTE egy rendkívül támadó orientált csapat, Johnson a bajnokság legjobb dobója, Williams egy elég magas bedobó és Agafonov is bárkit képes lehet megszórni. Láttuk a DEAC elleni meccsüket, ahol mindkét oldalon a támadó kosárlabda dominált, igyekeztünk megszervezni a védekezésünkkel, mert azzal nyerhetünk. Normálisan felkészültünk a derbire, mindenki egészséges. Nehéz meccset várok, biztos, hogy telt ház lesz, szenzációs hangulattal, mindent megteszünk azért, hogy győztesen térjünk haza Szombathelyre.

Zalakerámia ZTE KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokság, 14. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, szombat, 16:30
V.: Kapitány G., Csabai-Kaskötő B., Kulcsár T. (dr. Páli K.)

ZTE: Bibbins - Johnson - Williams - Szabó - Agafonov.

Falco: Váradi - Curry - Benke - Washington - Reddic.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.