A Facebook betiltotta a blackface-t

Fehér Buda 2020-08-13 16:47:30
A techóriás nem engedi, hogy a fehér bőrű felhasználók olyan képet osszanak meg magukról, amin feketére van festve az arcuk.

A Facebook csütörtökön jelentette be, hogy bannolják az összes olyan képet a platformról, amin olyan fehér emberek láthatók, akik feketére festették az arcukat. Az angol nyelven csak blackface-ként elhíresült jelenség lényege annyi, hogy, többnyire, fehér emberek fekete sminkkel festik ki az arcukat, majd a szájukat többször körberúzsozzák, végül az egészet egy afro-parókával koronázzák meg.

A blackface szinte a fényképekkel egyidőben jelent meg, a régi filmekben a fehér színészek így játszottak el tipikusan sztereotípiákra épülő karaktereket. A nagy többség viszont csak a kétezres évek kezdete óta kezdett rájönni arra, hogy ezek a sztereotípiák bántják az afro-amerikai közösséget, így szépen lassan tabu lett a blackfaceből. 

Erre reagált most a Facebook is, a közösségi oldal vezetői az új közösségi irányelvekbe foglalták, hogy többet nem engedik, hogy a felhasználók ilyen képeket osszanak meg magukról. Az oldal egy közleményben azt írta, a céljuk a tiltással az, hogy mindenki biztonságban érezze magát a platformon, és, hogy ne kelljen ilyesfajta rasszista megnyilvánulásokkal találkoznia a színesbőrüeknek.

A Facebook emellett a gyűlöletbeszédre is erősebben le fog csapni, példának hozták fel az olyan antiszemite megnyilvánulásokat, miszerint a zsidók irányítják a világot. A változásokat az elkövetkezendő hetekben vezetik be. Az oldal idén egyébként egyre erélyesebben lép fel a bántó vagy veszélyes tartalmakkal szemben, aminek már éppen ideje volt, ha figyelembe vesszük, hogy mennyien szidták Zuckerbergéket az ilyesfajta posztokért az elmúlt években.

A közösségi óriás a közleményben arra is kitért, hogy az előző hónapokban nem tudtak olyan hatékonyan fellépni a bántó tartalmakkal szemben, mint azt előre elképzelték. Erről a koronavírus-járvány tehet, mint írják, a kijárási korlátozások életbelépésekor a cenzorokat hazaküldték, így sokkal kisebb állomány dolgozott azon, hogy biztonságos legyen a platform. 

Azért a dolgozók így is kitettek magukért, az elmúlt három hónapban közel egymillió olyan posztot tüntettek el, amely az öngyilkosságról beszélt, de félmillió olyan képet is letöröltek, amelyen meztelen emberek voltak láthatók. A Facebook szerint ezek a számok ugyan soknak tűnhetnek, de nem kell megijedni, az összes kontent mindössze 0,05 százalékát teszik ki az közösségi irányelveket sértő tartalmak.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.