A Cartoon Network közreműködésével indul kampány az iskolai erőszak visszaszorítására

Vágvölgyi Bálint 2018-09-26 14:16:00

Az iskolai erőszak visszaszorítására indít kampányt a Cartoon Network a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületével (OFOE) összefogva, írja az MTI.

Az Aki ver, az nem haver című kampány célja, hogy felhívja a felnőttek figyelmét a gyerekek közötti bántalmazás megállításában viselt felelősségükre - hangsúlyozta Nicolette Ehrlich.

A kampánnyal kapcsolatos 2017-es kutatás szerint a 6-12 éves korosztályban a bántalmazások túlnyomó többsége az iskolában történik. Ezért kifejlesztettek a tanárok számára egy olyan tanagyagot, amely segít közérthető, játékos és informatív formában tanítani a gyerekeket a szolidáris, baráti, toleráns viselkedés alapjaira, az internetes viselkedés etikettjére - tette hozzá.

A tananyag az OFOE ajánlásával és segítségével több ezer pedagógushoz jut el elektronikus formában, valamint különböző szakmai fórumokon, konferenciákon.

Táler Orsolya, a Kék Vonal ügyvezetője arról beszélt, hogy a kampányoknak köszönhetően egyre több gyerek szerez tudomást arról, hogy fizikai és szóbeli bántalmazása esetén az éjjel-nappal hívható lelkisegély-szolgálatukhoz is fordulhat.

A hívások alapján is elmondható, hogy a 6-12 éves korosztály az estek döntő részében az iskolában találkozik zaklatással, amely sokszor online is folytatódik - fűzte hozzá.

Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a kifejlesztett tananyag alapján a pedagógusoknak fel kell készíteniük a gyerekeket a várható gondokra, esetleg bántásokra, azok kezelésére.

Ennek első lépése a gyerekek pozitív énképének, belső stabilitásának megerősítése. Ez azonban akkor járhat eredménnyel, ha maga a pedagógus is stabil személyiség, nyitott, asszertív és megfelelően felkészült a váratlan helyzetek kezelésére - mutatott rá az elnök.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.