99 ponttal verte az ellenfelét az Egis Körmend

Fehér Buda 2020-09-19 20:41:00
Alulmaradt a házigazda Zalakerámia ZTE.

 

A Körmend elleni összecsapással folytatódott az 51. Göcsej Kupa a Zalakerámia ZTE KK számára. A zalaiak a torna első meccsén magabiztosan győzték le a Sopront, nem utolsó sorban 27 gólpasszuknak is köszönhetően. A kényszerből irányító Ante Delas kiválóan szolgálta ki társait, 9 alkalommal passzolt pontot érőn; de Szabó Zsolt és Simon Kristóf is kiosztott 6-6 asszisztot. Szombat reggelre aztán arra is fény derült, hogy nem sokáig kényszerül majd nélkülözni légiós irányítóját a ZTE: ismét aláírta szerződését a másfél hónapja kiszemelt, korábban útlevél-problémákkal küszködő Tyreek Duren. A vasiak teljes kerettel érkeztek, felgyógyult sérüléséből a csapatkapitány, Ferencz Csaba is.

Mócsán hármasával indult a találkozó, ám mindkét csapat jól célzott távolról: Durázi, Thames és Delas is beköszönt távolról. A kezdeti pár pontos körmendi előnyt Delas 2+1-es akciójával egalizálta a ZTE, a horvát bedobó gyors egymásutánban hat pontot rámolt be. 23-21-re a vendégek vezettek 10 percnyi játék után.

Beragadtak a csapatok, majd 3 perc kosárcsend után Vuko hármasával a ZTE vezetett. Egy Mócsán-Taylor alley-oop ugrasztotta talpra a mintegy 100 körmendi nézőt, aztán viszont a zalai szimpatizánsoknak volt oka örülni: szépen végigmentek a figurák a fehérmezeseknél, s Antóni kétszer is trojkát hintett.  Sőt, egy négypontos hazai akció után már 9 pont is volt a kék-fehér előny. Nem tudott újítani a vendégcsapat, beragadt az MTE, s Polster agilis labdaszerzése után Vuko ziccere már 46-30-as ZTE vezetést jelentett. A félidő végére azonban magára talált a vasi csapat, s tízre csökkentette a különbséget. Ante Delas ismét tanári módon osztogatta a gólpasszokat: már ekkor 7-nél járt a kényszer-irányító, írja a BB1.hu.

Taylor zsákolása, majd Durázi hármasa jelezte, hogy a Körmend komolyan gondolja a zárkózást. Az egykori ZTE-játékos nagyon harcosan kosárlabdázott, s feltámadt az addig pont nélkül álló Ferencz Csaba is. Egy ziccert és egy triplát értékesített „Fepu”, ám a vezetést nem tudta átvenni az MTE. Glenn tolt egyet a ZTE szekerén, majd kis híján elszabadultak az indulatok, miután Ferencz lökését csak sima faultnak látták a sporik. Williams a negyed végén hárompontos dobás közben faultolta Völgyit, aki kettőt be is dobott a 3-ból, így hatpontos előnynél következett a 4. negyed.

Ferencz és Vuko gyorsan berámolt egy-egy trojkát, 70-63-nál azonban nagy fordulat következett a mérkőzésen: Simon technikait kapott, majd Szabó egy véleményes bírói döntés után a kiállítás sorsára jutott a 34. percben. Ferencz 3 büntetőt értékesített, Simon azonban stílszerű bosszút állt: bevágott egy hármast. Delas tanári tempóját követően Vuko szerzett dudaszós kosarat, ám mielőtt ellépett volna a ZTE, érkezett a remekül játszó Thames hármasa. Mindkét oldalon szép jelenetek zajlottak, élvezetes volt a találkozó. Delas betörése után ismét 7 pontos hazai előnyt jegyzett az eredményjelző, azonban a ZTE figyelme kezdett lankadni, amit Taylor és Mosely ziccerekkel büntetett. Egypontos ZTE-előnynél Glenn csak egy büntetőt dobott be, s a maradék 12 másodperc elég volt a Körmendnek, hogy Mosely révén egyenlítsen.

84-84 után következhetett a hosszabbítás, ahol a megfogyatkozott – Szabó után Simon is kiszállt 5 faulttal – és a 24 órán belül 2. meccsét játszó ZTE már nem bírta tartani a lépést a frissebb körmendi lábakkal. Megérdemelten nyerte a hosszabbítást, s ezzel a találkozót is az MTE, mely a kupagyőzelemért léphet pályára vasárnap délután a Sopron ellen. A ZTE-ben a dupla-dupláig (23 pont, 10 assziszt, 6 kiharcolt fault) jutó Ante Delas és honfitársa, Tonko Vuko (15 pont, 8 lepattanó, 7 kiharcolt fault); míg a vendégeknél az irányító, Xavier Thames (24 pont, 10 kiharcolt fault, 7 gólpassz) tette a legtöbbet a sikerért, de a másik tavalyi alapember, Taylor is nagyot játszott – 26 egységgel ő lett a mezőny pontkirálya. A lefújás után mindkét publikum ünnepelte övéit, izgalmas meccset hozott a 2020-as szezon első örökrangadója.

 

Zalakerámia ZTE KK - Egis Körmend h.u.: 87-99 (21-23, 26-14, 16-20, 21-27, 3-15)
Forest Hungary 51. Kosárlabda Göcsej Kupa
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
ZTE: Delas 23/6, Simó -, Vuko 15/6, Szabó 9/3, Glenn 11. Csere: Simon 8/3, Antóni 6/6, Plézer 5, Bonifert 6, Polster -, Völgyi 4.

Körmend: Oroszi -, Mócsán 4/3, Thames 24/9, Durázi 11/9, Taylor 26. Csere: Takács -, Mosely 16, Williams -, Németh 2, Tóth -, Ferencz 16/9.

További részletek hamarosan.

 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.