75 millió forint többlettámogatást kér a szombathelyi önkormányzattól a Falco kosárlabda csapata 

Farkas Bazsi 2020-10-26 09:35:00
266 millió forintos önkormányzati támogatással gazdálkodhat a 2020/2021-es szezonban a sárga-fekete klub.

Csütörtökön lesz a menetrendszerinti hó végi közgyűlés Szombathelyen. A testületi ülés anyaga pedig fekerült már a szombathely.hu-ra, így bőven van miből mazsoláznia azoknak, akik szeretik követni a közügyeket.

Az ülésen téma lesz a teljes önkormányzati tulajdonban lévő, Falco KC Szombathely kosárlabda csapat gazdálkodása is. 

A Falco a most folyó bajnokságra három célt tűzött ki maga elé. Az Aréna Savaria nézőkkel való megtöltése hazai bajnoki és nemzetközi kupamérkőzések alkalmával és a nagyon fiatal átlagéletkorú csapat kialakításával az első négy közé jutást fogalmazta meg a bajnokságban, a kupát pedig szeretnék az élen zárni - áll az előterjesztésben.

A támogatókat listázva: a Falco a KG Invest 2008 Kft-vel szezon végéig kötött szponzori szerződés. A Szerencsejáték Zrt-vel megkötés előtt áll egy kiemelt szponzori szerződés aláírása, ahol szeretné elérni a Kft., hogy az idő előtt bezárt bajnokság 18 nemzetközi mérkőzését az új szerződésben elismerjék. Tárgyalásokat folytatnak továbbá egy Szombathelyre települt új céggel is, ami jelentősen javíthatja a reklámbevételeket. 

Mivel tavaly a járvány miatt félbehagyták a bajnokságot a bérleteseknek az idei szezonra 20%-os kedvezményes bérletvásárlást biztosít a klub.

Az önkormányzat az idei költségvetésében a FALCO támogatására 205 millió forint szerepel, ezt teljes egészében ki is fizették már. Az első részletet, vagyis 164 millió forintot 2020. január elseje és június harmincadika között fizették ki, a fennmaradó 41 millió forintot pedig a 2020/2021-es üzleti évben jelentkező támogatás. Az üzleti tervben szereplő, a 2020. július elseje és december harmincegyedike közötti időszakra számított 116 millió forintos önkormányzati támogatásból így még 75 millió forint hiányzik, ez jelenleg a költségvetésben nem áll rendelkezésre, annak biztosítására a költségvetési rendelet soron következő módosítása során kerülhet sor. 

2021 első félévében, vagyos január elseje és június harmincadika között a klub 150 millió forint összegű önkormányzati támogatással számol. 

A klub vezetés hozzátette, hogy a költségvetésükben több bizonytalan pont is van: a Bajnokok Ligájában történő szereplés során többletköltséget okozhatnak a légi járatok csökkenése miatt megemelkedett repülőjegy árak, a bizonytalan devizaárfolyam. A bajnokság befejezése a kialakult helyzet miatt bizonytalan. A csapat játékereje a négy közé jutásra alkalmas, ami a prémium miatt szintén költségnövekedést eredményezhet.

A testületnek most arról kell majd döntenie, hogy támogatja-e a klub tervezett költségvetését. 

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTE szombathelyi campusán

A szombathelyi egyetem a tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.