Hihetetlen régészeti leletre bukkantak a víz mélyén

Nagy Donát 2019-12-20 19:50:00
A tengerszint emelkedése ellen védekezhettek vele.

A most talált régészeti lelet mintegy hétezer évvel ezelőtt készült, és az emelkedő tengerszinttől védte a partot - jelentette a Háárec című újság honlapja az MTI szerint.

A tengerparti halászó-földművelő és állattartó közösség kőfal építésével védekezett az utolsó, húszezer évvel ezelőtti jégkorszak után megemelkedő tengerszint ellen, de a természeti erőkkel szembeni küzdelmük végül kudarccal végződött, és településük víz alá került.

Búvárrégészek a neolitikum korából származó, monumentális, legalább egy kilométerről odavitt kövekből emelt védmű mintegy száz méter hosszú szakaszát találták meg a Haifa melletti tengerparton a Tel Hreiz nevű, jelenleg víz alatti, egykori település mellett.

Amikor a korabeli tengerparti közösség letelepedett, akkor falujuk még három méterrel a tengerszint felett volt, de a nemzedékek során az emelkedő vízszint veszélyeztetni kezdte őket, ami ellen kőfallal védekeztek, amíg tudtak.

A Haifai Egyetemen kutató Ehud Galili vezette tudóscsoport szerint az utolsó jégkorszak után, mintegy húszezer éve, évente 7 milliméterrel emelkedett a jéghegyek olvadása miatt a Földközi-tenger szintje, de mintegy négyezer évvel ezelőtt a vízmagasság a mai szinten stabilizálódott, nagyjából abban az időben, amikor megjelentek a jelentős hatalmak és kultúrák a tenger partjainál.

"A neolitikumban a mediterrán vidékek lakói évi 4-7 milliméteres tengerszint-emelkedést észlelhettek, ami életük során 12-21 centiméterre adódott össze"

- mondta Galili a lapnak.

Izrael az elmerült helyek szuperhatalma. A világon sehol másutt nem fedeztek fel olyan sok tenger alatti településmaradványt, mint itt - tette hozzá. Az Izrael partjainál eddig felfedezett tizenöt ősi település viszonylag épen maradt, mert a homok beborította, és megőrizte ezeknek a falvaknak a nyomait, épületeket, temetőket, kutakat.

A legrégebbi, 9000 éves, még kerámiát nem ismerő falut Atlitnál találták 8-12 méterrel a tenger alatt, 2-400 méterre a mai tengerparttól. Tőle északra 7-7,5 ezer éves település nyomaira bukkantak, ennek lakói már tudtak kerámiaedényeket készíteni.

A tudósok szerint csakis együttes, közösségi erőfeszítéssel alkothatták meg a gátat, mert annak köveit egyedül nem bírná el egy ember.

Vannak köztük egyméteres, több mint egytonnás kövek is, amelyeket a falutól egy-két kilométerre fekvő folyómederből kellett odaszállítani, és ebben az időben még nem háziasították a nagyobb, teherhordásra alkalmas négylábú állatokat.

A falat a tenger felé építették, miközben a szárazföld felé nem emeltek védekezést szolgáló építményeket. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy nem kellett harcot folytatniuk ellenséges csoportokkal településük védelmében.

Az egykori emberek erőfeszítései hosszú távon csődöt mondtak a tengerrel szemben, és kénytelenek voltak elhagyni a mintegy ötszáz éven át lakott helyet. De két fiatal nő csontvázát, olívaolaj készítéséhez szolgáló gödröt, valamint szarvasmarha-, sertés-, kecske- és kutyacsontokat hagytak maguk után, szerves anyagokat, melyek lehetővé tették a pontos szénizotópos kormeghatározást.

A nemzetközi kutatásban részt vettek az ausztráliai Flinders Egyetem, az Izraeli Régészeti Hatóság, és a Jeruzsálemi Héber Egyetem szakemberei is, akik munkájuk eredményeit a Plos One tudományos folyóiratban tették közzé.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.