70 éve mutatták be a Lúdas Matyit, most pár napig ingyenesen elérhető a neten

Nagy Donát 2020-02-27 18:35:00
Ráadásul a digitálisan felújított változatot tették közkinccsé.

A Lúdas Matyit, az első teljes hosszában színes magyar filmet 1950. február 27-én mutatták be - kezdi hírét az MTI. A film a második világháború és "a fordulat éve", a kommunista hatalomátvétel után készült el. A kultúrpolitika vezetői az államosított filmgyárat is "ideológiai üzemként" kezelték, a forgatás például 1949. augusztus 20-án, az új alkotmány hatályba lépésének napján kezdődött. A forgatókönyvet jegyző Szinetár György a kor ideológiai elvárásainak megfelelően változtatott a művön.

Az új magyar film büszkeségének szánt alkotáshoz olyan főhőst kerestek, aki a szegény ember igaz ügyét mindenki által átélhetően viszi diadalra, a párt filmpolitikai bizottságának választása végül Fazekas Mihály Lúdas Matyijára esett.

A címszerepre először Gábor Miklóst szemelték ki, de aztán túl intellektuálisnak találták és a húszéves Soós Imrét választották. A női főszerepet a 19 éves Horváth Teri kapta. Mindketten nemcsak tehetségesek voltak, hanem szegényparaszti családból is származtak. Döbrögit Solthy György alakította, a filmben a magyar színjátszás olyan nagyságai tűntek fel, mint Ruttkai Éva, Somlay Artúr, Görbe János, Kiss Manyi, Horváth Teri. A forgatás helyszíne Alsódabas, Dömsöd, Felsődabas, Gödöllő és Sári volt.

A magyar filmgyártás addigi történetében példátlanul nagyszabású alkotásban több mint hatszázan statisztáltak, a forgatás külső helyszíneken, korabeli ruhákkal, korábban nem alkalmazott sminkelési és világítási technikával folyt.

A legnagyobb kihívást a viszonylag ismeretlen színes technika jelentette: a napfényben is nagyon erős világítást kellett alkalmazni, az árnyékban pedig szinte korrigálhatatlanul viselkedett a nyersanyag. Döbrögi piros ruhája a vásznon bíbornak tűnt, a nagy erősségű lámpákkal bevilágított vacsorajelenetben a gyertyák elolvadtak a hőtől. A megfelelő színek eléréséhez több ezer szűrőt használtak és a látványt kellett a nyersanyag adottságaihoz alkalmazni.

A bemutató díszelőadást 1950. február 27-én tartották, de ezt megelőzően a magyar-szovjet barátság hónapja alkalmából Budapestre látogató szovjet küldöttség tagjai már láthatták a filmet. A Lúdas Matyit a következő naptól a főváros 12 filmszínházában vetítették, vidéken először március 12-én, Abonyban tűzték műsorra. Az alkotók közül Nádasdy Kálmán és Hegyi Barnabás Kossuth-díjat kapott, Soós Imrét pedig a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon tüntették ki.

A nem túl jó minőségű kísérleti nitrofilm színtartósságára a belga Gevaert vállalat csak egy év garanciát vállalt. Nem véletlenül: a negatív már az ötvenes években elvesztette színét és hangját, így amikor 1961-ben fekete-fehérben ismét forgalmazni kezdték, újra kellett szinkronizálni.

A filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum 2004-ben mintegy 35 millió forintos költséggel, digitális technikával újította fel. Az első egész filmre kiterjedő hazai digitális színrestaurálás során több filmhibát szoftverrel nem is lehetett kijavítani, a munkát manuálisan, kockánként kellett elvégezni és a hangokat is helyreállították. Az újjászületett alkotás 2010-ben DVD-n is megjelent, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia által összeállított legjobb 53 magyar film közé.

Megtekintés: http://filmarchiv.hu/hu/aktualis/hirek/70-eve-mutattak-be-az-elso-szines-filmet-a-ludas-matyit

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.